Véglegessé váltak a Tisza Párt budapesti polgármesterjelöltjei

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek este véglegessé vált, hogy melyik négy kerületben és kiket indít polgármesterjelöltként a Tisza Párt, amely ezt megelőzően már bejelentett négy jelöltet, a VII. kerületben induló Lajos Béláról ugyanis kiderült, hogy mégis a Színes Erzsébetváros nevű civil szervezet nevében indul majd június 9-én.

Magyar Péterék kettő jelöltet ellenzéki, kettőt pedig fideszes vezetésű kerületben indítanak, de ezekből igazából egyik sem volt új név, a X. kerületben induló Barna Judit Annamária indulása is ismert volt már ezt megelőzően is. Magyar Péter saját oldalán részletes bemutatkozást is lehet olvasni a jelöltekről, a konkrét lista így néz ki:

A Kőbányán induló Barna Judit a 444 információi szerint korábban Fidelitas-tag volt, és egy márciusi Facebook-bejegyzése szerint nemrég még Vitézy Dávidot támogatta, akinek a kampányában is részt vett.

Karácsony Gergely főpolgármester és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke korábban még szóvá tették, hogy Magyar pártja csak ellenzéki vezetésű kerületekben tervez indulni a június 9-i önkormányzati választáson, ami szerintük a Fideszt segíti, a DK pedig pénteken bejelentette, hogy petíciót fog kiadni, hogy „senki se veszélyeztesse a Fideszt 5 évvel ezelőtt legyőző, sikeres, népszerű ellenzéki polgármesterek újraválasztását”.

Magyar Péter és a DK-s Dobrev Klára egyébként más ügyben is szót váltottak pénteken a Facebookon, ahol utóbbi arról győzködte előbbit, hogy ne várjon a köztévé megkeresésére, hanem fogadja el a Partizán vitafelkérését. Ezen a vitán egyébként Deutsch Tamás nem tervez részt venni, de korábban azt mondta, vitázna Magyar Péterrel, aki szintén hajlandó lenne egy vitára vele és Dobrevvel, ha már Orbán és Gyurcsány nem akarnak leülni vele.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!