Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László
Hirdetés

Január elsejétől a nem lakossági fogyasztók a korábban több mint 900 féle víz- és csatornadíj helyett egységes alap- és fogyasztással arányos díjakat fizetnek. A módosítás kiegyenlítette a legalacsonyabb és a legmagasabb tétel közötti, az ivóvíznél akár 49-szeres különbséget. A változás a lakossági díjakat nem érintette, a kormány a családok számára e téren is a megszokott formában tartja fenn a rezsicsökkentést – írták.

A közlemény szerint a jelentős mennyiségű vizet használó távhőszolgáltatók kiszámítható gazdálkodása és zavartalan működése érdekében a kormány e társaságok többletkiadásait rendszeres támogatásaik megemelésével tervezi kompenzálni. A kapcsolódó rendeletmódosítás kihirdetése után a szükséges forrásokat az év elejéig visszamenőleg téríthetik meg összesen 7 milliárd forint értékben.

Hozzátették, hogy a magyar családok a rezsicsökkentésnek köszönhetően tartósan Európa legalacsonyabb áram- és gázárait fizetik. A több mint 670 ezer lakossági díjfizetőt ellátó távhőszolgáltatók bevételből meg nem térülő kiadásait az úgynevezett távhőkassza útján ellentétezi a költségvetés. A következő gázév elejéig, az idei első három negyedévben korábbi kormánydöntésekben biztosított források szolgálják a távhőkassza pozitív egyenlegének megőrzését, a családok védelmét – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk