A Facebookon győzködi egymást Dobrev Klára és Magyar Péter, hogy hol kéne megrendezni az EP-listavezetői vitát

2024. május 3. – 19:34

Másolás

Vágólapra másolva

A Facebookon indult el a diskurzus Dobrev Klára és Magyar Péter között azzal kapcsolatban, hogy milyen felületen kellene megrendezni az EP-listavezetői vitát.

A nézeteltérés előzménye, hogy Dobrev kiposztolta: az RTL, a Szabadság körei és a Partizán után az ATV is meghívta a vitaműsorába, ő pedig hajlandó elmenni a csatornához, hogy hármasban vitázzon Deutsch Tamással, a Fidesz listavezetőjével és Magyar Péterrel, aki a Tisza Párt színeiben indul.

„A vita jó és szükséges egy olyan demokráciában, amiért mi is küzdünk. Aki ezt így gondolja, az nem válogat, nem menekül, és nem keres kifogásokat” – fűzte hozzá a bejelentéséhez a DK listavezetője. Nem kizárt, hogy a kiszólás Magyar Péternek szólt, aki korábban belement a hármas vitába, ám jelezte, hogy azt csak a köztévében tudja elképzelni.

A poszt alatt meg is jelent Magyar, aki kommentben jelezte, hogy ezt az álláspontját továbbra is fenntartja. „Gondolom, abban egyetértünk, hogy egy ilyen vitának a »köz«televízióban van a helye, élő adásban. A magam részéről várom a közmédia megkeresését” – írta.

A hozzászólását nem hagyta figyelmen kívül Dobrev. „Mint azt Ön is pontosan tudja, a közmédia műsorrendje a Karmelita kolostorban dől el. Ön Rogán Antaltól akar függővé tenni egy demokratikus vitát, miközben nemet mond a legnézettebb kereskedelmi tévécsatornának és a százezrek által követett Partizánnak?” – válaszolta Magyarnak, akit arra kért, gondolja át a döntését.

Ha Magyar a közmédiára vonatkozó kikötését feladva belemegy a Deutschcsal és Dobrevvel való csörtébe, akkor nagyon éles és konfrontatív vitában kell majd megállnia a helyét. Bár egyiküket sem lehetetlen zavarba hozni, Deutsch és Dobrev mögött több évtizedes politikai rutin és kormányzati tapasztalat áll, pártjaik évek óta tudják, mit akarnak mondani Európáról, ez pedig a választóik számára is világos. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk.

Dobrev egyébként a Partizán felkérését is elfogadta. A Partizán műsorában öten vitáznak majd, rajta kívül Donáth Anna (Momentum), Le Marietta (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) és Toroczkai László (Mi Hazánk) szállt be a műsorba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!