A TikTok a YouTube mintájára teszteli az egyórás videók feltöltésének lehetőségét.
Hajmeresztő manővert mutatott be Kőbányán egy suzukis, és még a vétlen sofőrről is lehúzta utána a keresztvizet.
Rendkívül ijesztő balesetett rögzített egy autó fedélzeti kamerája Kőbányán - erről számolt be a Budapesti Autósok lapja. Mint írják, a 2021-es felvétel a Gyömrői út és a Kőér utca kereszteződésében lett rögzítve, ahol egy suzukival közlekedő sofőr elég veszélyes módját választotta az előzésenk.
A felvételt beküldő autós az eset körülményeit is elmesélte a lapnak. Mint írta, a suzukis "nagyon nyomta" mögötte, de ő ennek ellenére megpróbálta megőrizni a lélekjelenlétét.
Jött mögöttem, nagyon tolta neki. Kisoroltam előle, de addigra elértük a kereszteződést. Ő megpróbált engem és előttem haladót egyszerre megelőzni a balra kanyarodó sávból, csak nem számolt az úttestet elválasztó zöld sávval
- mondta az autós. A nagyon ijesztő videót itt, a linkre kattintva meg is nézheted:
Az autós azt is hozzátette, hogy még azt is megnézte, hogy a veszélyes manővert bemutató sofőr egészsége iránt is érdeklőődött, de finoman szólva elutasító választ kapott.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az nincs a videón, de megálltam mellette, hogy megnézzem, jól van-e. Ő „barátságosan” elküldött a jó k…. anyámba, így megállapítottam, hogy jól van
- mondta a felvételt beküldő autós.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját
- Halasztják kormányellenes tüntetésüket a cseh gazdák
- Özönlenek a szorongó és öngyilkossági késztetéssel küzdő fiatalok a lelkisegély-vonalra
- Nem rázták meg túlzottan a kritikus hangok Coppolát
- Megtáltosodtak a McLarenek