A közlemény szerint a június 15-16-án, a svájci Bürgenstockban tartandó békekonferencián Szlovákiát Robert Fico miniszterelnök képviseli majd.

Hirdetés

A tárca államtitkára, Marek Estok a közleményben rámutatott: a masszív fegyverszállítások és a rendkívüli katonai erőfeszítések ellenére az ukrajnai konfliktus tovább folytatódik, ezért Szlovákia határozottan a békés megoldás mellett áll ki.

Szlovákia „az átfogó, igazságos és tartós béke megteremtése mellett áll ki, amely az ENSZ Chartájának alapelveire épül” – írta Marek Estok, hozzátéve: a konferenciára úgy tekint, mint amely lehetőséget ad a békéhez vezető folyamat „paramétereinek beállítására”.

A pozsonyi vezetés korábban már többször is az ukrajnai konfliktus mielőbbi békés rendezése mellett állt ki, és elutasította, hogy fegyvereket szállítson Kijevnek, hangsúlyozva: a konfliktusnak nincs katonai megoldása.

Korábban írtuk

Csütörtökön a pozsonyi törvényhozásban – a kérdések órájában – ismételten hasonló értelemben szólalt meg Robert Fico kormányfő, aki Emmanuel Macron francia államfő minapi kijelentéseire reagálva határozottan elutasította annak lehetőségét, hogy Szlovákia katonákat küldjön Ukrajnába.

„Ukrajna nem tagja a NATO-nak, Szlovákiának pedig semmi köze az ukrajnai háborúhoz. Ezért nagyon világos üzenetet küldök: akárki kér tőlünk bármit, egyetlen szlovák katona sem fogja átlépni a szlovák-ukrán határt”

– jelentette ki Robert Fico, aki szerint a harmadik világháború irányába tett lépésnek számítanak az olyan jellegű kijelentések, mint Macronéi, aki a The Economistnak nyilatkozva azt mondta: nem zárja ki csapatok küldését Ukrajnába.