Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adtak ki Fejér és Pest vármegye egyes járásaira.
Riasztást adtak ki erre a 6 megyére: sok magyar hétvégi programját húzhatja keresztül a zivatar
A szombatra virradó éjjel, illetve napközben és este a Dunántúlon - főként Dél-Dunántúlon - egy-egy zivatar előfordulhat - írja a HungaroMet. Környezetükben átmeneti viharos (~70 km/h) széllökés, intenzív csapadékhullás (15-25 mm) és apróbb szemű jégeső is lehetséges. Az elsőfokú riasztást 6 megyére adták ki.
Péntek este északkelet felől tovább vékonyodik, szakadozik a felhőzet, reggelre már jórészt csak fátyolfelhők lesznek felettünk, a délnyugati tájakon marad felhős az idő. Az ország délnyugati harmadán még elszórtan lehetnek záporok, de ezek reggelre fokozatosan szinte mindenütt lecsengnek. Az északias irányú szelet élénk, hajnaltól északnyugaton helyenként erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul, de az északi szélcsendes völgyekben több fokkal hidegebb is lehet.
Szombaton sok napsütésre számíthatunk a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett. Néhol kialakulhat zápor, zivatar. Délelőtt az Észak-Dunántúlon még lehetnek erős, másutt élénk széllökések, de délután mindenütt veszít erejéből a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható. Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékben viszont elsőfokú riasztás lesz érvényben szombaton. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! - írták.
Vasárnap általában sok napsütésre számíthatunk gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Elszórtan kialakulhat záporeső, zivatar. Több helyen megélénkül a déli, délnyugati szél, főleg zivatar térségében erős lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 6 és 15, a csúcsérték 23 és 28 fok között valószínű.
Hétfőn hazánk nagy részén sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Élénk, időnként erős lökések kísérik a délnyugati szelet. A hajnali 7, 15 fokról 24 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.
Rengeteg magyar utazik hétvégén a Balatonhoz az Ultrabalatonra
Több mint huszonötezren vesznek részt Magyarország legnépesebb tömegsport rendezvényén, a 18. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalatonon, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg balatonfüredi versenyközponttal. A 211 kilométeres távnak közel 300-an vágnak neki egyéniben, de a távot lehet teljesíteni duóban, trióban és többféle összetételű váltóban is, 2500 csapat indul. Huszonhat országból érkeznek versenyzők, többek között Albániából, Kanadából, az Egyesült Államokból, Törökországból és Dél-Koreából - közölték a szervezők még hétfőn.
A versenyzők mellett pedig rengeteg érdeklődő, szurkoló, néző is a Balaton felé veheti az irányt a hétvégén. Szombaton érdemes szeszélyes időjárásra felkészülnie mindenkinek a Balaton környékén.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A HungaroMet előrejelzése szerint jelenleg is elsőfokú viharriasztás érvényes a Balaton nyugati és középső medencéjében. Jelenleg a mérsékelt (10-20 km/h) keleties (ÉK, K, DK) szél időnként megélénkül (25-30 km/h), intenzívebb csapadékzóna környezetében akár meg is erősödhet (35-45 km/h). Kora estére átmenetileg mérséklődik, többfelé változó irányúvá válik a légmozgás. Estétől az északnyugati irányba forduló szél ismét egyre gyakrabban megélénkül (25-35 km/h), majd meg is erősödik (40-50 km/h).
A Balatonnál az éjféli óráktól tovább erősödik, az éjszaka második felében többfelé viharossá is fokozódik a szél (55-70 km/h). Záporok környezetében akár egy-egy 80 km/h körüli széllökés is előfordulhat. Erősen felhős lesz az ég és kelet felől többször záporok érhetik el a térséget. Reggelre csökken a csapadékhajlam, elvékonyodik a felhőzet. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12, 13, a Balaton déli partján 14 fok körül alakul.
Tájékoztató időjárás előrejelzés a Balatonnál szombatra
A mérsékelt-élénk (20-35 km/h), helyenként erős (40-50 km/h) alappal fújó északnyugati szelet gyakran erős (40-55 km/h), kora délelőttig a Balatonnál többfelé viharos (60-70 km/h) széllökések kísérik. Délelőtt gyorsan csillapodik a szél, megszűnnek a viharos, majd kelet felől elmaradnak az erős széllökések is. Kora délutánra már az élénk széllökések is elmaradoznak és többfelé változó irányúvá válik a 20 km/h alá mérséklődő légmozgás.
Intenzívebb záporok környezetében azonban átmenetileg megélénkülhet-megerősödhet (30-50 km/h), esetleges zivatarral akár viharossá is fokozódhat (55-65 km/h) a szél. Sok napsütésre számíthatunk, amit délelőtt fátyolfelhők szűrhetnek. A déli óráktól a képződő gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, amelyekből délután (nagyobb eséllyel késő délutántól, a térség keleti felében) egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 24 fok körül alakul. Késő estére 15, 16 fok köré hűl le a levegő.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi
- Súlyos dolgot derített ki egy kutatás a koronavírusról
- Óriási kockázatot jelentenek az SUV-k – itt vannak a részletek
- Tényleg megvan a válasz az ősi piramisok titkára?
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent