Evés, alvás, biztonság és szex – alapszükségletek, amelyek évezredek óta meghatározzák az egyén és a társadalom működését. Nem véletlen tehát, hogy a pénisz- és vaginaábrázolások, a megannyi erotikus szimbólum a legősibb kultúrák alapformái közé tartoznak. Az első ismert péniszrajz Mongóliából származik és mintegy 42 ezer éves – írja a Scientific Reports. A legidősebb megtalált dildó pedig – mely technikailag egy 20 cm hosszú és 3 cm átmérőjű kődorong volt – csaknem 30 ezer évet várt arra, hogy a kutatók kezébe akadjon. Meglepő, de nem sokkal később már dupla örömöket is átélhettek a nők, hiszen a legidősebb kétágú dildók első számontartott példányai 13-19 ezer éves múltra tekintenek vissza.

Ami a törikönyvekből kimaradt

A dildókat rendszerint a modern kor vívmányainak tartjuk. Csakhogy – bár ez valahogy épp kimaradt a kilencedikes történelemórákról – már az egyiptomi freskókon is láthatók változatos módon használatba helyezett játékszerek. Azt se mondta senki, hogy a Nílus partján a maszturbációt egyfajta szent aktivitásnak tekintették, az első „vibrátort” pedig maga Kleopátra fejlesztette ki. Állítólag a más nők által használt, kőből készült, nem ritkán arannyal és drágakövekkel díszített házibarát helyett a telhetetlen étvágyúként számontartott fáraónő valami izgalmasabbat keresett. Így jött létre

az első valóban rezgő vibrátor, amely egy optimális méretű papiruszdobozból – más források szerint kivájt tökből – készült. A formás kis dobozba felhergelt méhek csapatát terelték, amik gondoskodtak a kellemes rezgésekről.

Arról még csak-csak hallottunk, hogy a görögök beszélni, sportolni és élvezkedni szerettek igazán. Ugyanakkor nekem nem rémlik, hogy később, Arisztophanész Lüzisztratéjának említésekor, a magyartanárom elmondta volna: a darab nemcsak arról szól, hogy háborúzni rossz és tessék szépen otthon maradni, hanem azt is, hogyan tagadták meg a görög asszonyok házastársuktól a testi örömöket. Na meg azt, hogy a nagy-nagy társadalmi célú önfeláldozásban pontosan hogyan lett aztán mégis nekik jó. Arról persze azért esett szó, hogy Dionüszosz ünnepein például akár ember méretű falloszinstallációkkal is találkozhatott a plebsz, a kenyérből készült – meg kell hagyni, rendkívül költséghatékony és akár gasztronómiai élvezetként is elfogyasztható – „örömrudak” azonban valahogy nem kerültek akkoriban terítékre.

Középkori történetek

A sötét középkor középpontjában álló vallásos áhítat nem nagyon hagyott teret a földi örömöknek, így a szexre kizárólag gyereknemzés céljából kerülhetett sor. A szexuális élvezetekre nem vágyott, hanem bűnös dologként tekintettek, így a különféle eszközök használatáról sem maradt fenn túl sok információ. Kivéve persze a periratokat és vezeklési kézikönyveket, amelyek gazdagon részletezik, mi mindennel kárhoztatták lelküket az asszonyok.

Egy IX. századi reimsi leírás például így emlékezik meg a dildókról, no meg a maszturbáló, istenkáromló fehérnépekről: „A húst nem a húshoz illesztik […], hanem testük e részének használatát természetellenesre alakítják át: azt mondják, hogy ördögi műveletek eszközeit használják a vágy gerjesztésére.” Egy másik, kora XI. századi bűnbánati kézikönyv kérdései közt pedig többek között az alábbiak szerepelnek: „Tetted-e azt, amit bizonyos nők szoktak tenni, hogy egy bizonyos motort vagy mechanikus szerkezetet készítettél a férfi nemi szerv formájára, amelynek méretei úgy vannak kiszámítva, hogy örömet szerezzen , és azt a saját vagy egy másik nő szeméremtestéhez kötötted, és így paráználkodtál-e más gonosz szándékú nőkkel?”

A helyes válasz magától értetődőn a nem volt – és ha valaki mégis igennel talált volna válaszolni, a következő három évet böjti napokon kenyéren és vízen kellett kihúznia.

Szélesre tárt gyönyörök

Maga a dildó kifejezés csak a kora XV. századi iratokban jelenik meg először. A latin dilatare, azaz „szélesre tárni” és az olasz diletto, vagyis „gyönyör” szavak szerelemgyerekeként létrejött dildó az olasz kultúrkörben sok mindent jelenthetett. A korabeli műpéniszek ugyanis a gazdagabbak számára selyemből készültek, ugyanakkor a bőr és fém kiegészítők sem voltak ritkák, de a poulaine is népszerűvé vált. Hogy az mi?

Emlékszel a rémesen vicces, hordásra tökéletesen alkalmatlan, iszonyúan hosszú orrú férficipőkre a történelmi metszetekről? Ha te is sokat tanakodtál azon a gimiben, hogy ez meg mégis mi a fityfene, íme, a megoldás: a cipőt nem annyira hordásra, sokkal inkább szexuális célokra fejlesztették ki.

A lábbeli kialakítása révén ugyanis a korabeli elhúzódó vacsorákon a férfi az asztalnál vele szemben ülő nő szoknyáját magasra emelhette, s így hozzáférve izgalmas élményekben részesíthette.

(Az eredmény: orgazmusok vacsora közben, bütykök a férfilábon… és inkább nem is akarom tudni, mik tenyésztek akkoriban a nemi szerveken.)

A divat idővel aztán megbukott, mivel V. Orbán pápa többször is nyilvánosan elítélte az erkölcstelen viseletet. Mint mondta, a cipők „a jó modor elleni túlzást, az Isten és az egyház kigúnyolását, a világi hiúságot és az őrült elbizakodottságot” képviselik.

Kielégítő évtizedek: dildók és orgazmus a XIX. században

A vulkanizált gumi és a gőzgépek feltalálása hatalmas előrelépést jelentett a szexjátékok fejlődésében is. A legnagyobb áttörést dr. George Taylor 1869-ben szabadalmaztatott gőzzel és kézi erővel egyaránt működtethető készüléke, a manipulátor jelentette. Az elsősorban egészségi célokra megalkotott darabot a világ elé tárva a doktor azonban nem győzte hangsúlyozni, hogy a készüléket nem szabad túl sokat használni, mert a túlzott kielégülés gondokat okozhat. (Mármint nem a nőknek, hanem a férfiaknak, persze. Egy magabiztos, boldog, urától és parancsolójától függetlenül is kielégült nő akkoriban sem volt éppen az urak kedvére.)

A feltalálót érdekes módon az egészségi célzatú „izomlazítás”, más néven női orgazmus tényénél kicsit kevésbé foglalkoztatta az ergonómia.

A gépi fallosz ugyanis egy falra vájt lyukon át ágaskodott az asszonyok felé, a fal túloldalán pedig egy szobányi gőzmonstrum diktálta az ütemet.

Mivel akkoriban hisztériának tituláltak minden még nem azonosított betegséget – amelyek ma elsősorban a migrén, a depresszió vagy éppen a neurodiverzitás kérdésköreibe tartoznak –, az ennek feloldását célzó egészségügyi fejlesztések elsőséget élveztek a korabeli doktorok és feltalálók körében. Így esett, hogy alig tizennégy évvel később, 1883-ban, került piacra a „Granville kalapácsaként” elhíresült elektromechanikus vibrátor, amelyet kizárólag orvosok vásárolhattak meg, kifejezetten izomfájdalmak csökkentésének céljából (na persze). Tény, ugyanakkor, hogy a rohamléptekkel a népszerűség felé törő készülékről Granville többször is azt nyilatkozta, hogy hisztériás nőbetegek kezelésére nem javasolt. Ennek ellenére a pályatársak úgy vélték, a készülék ütős megoldás a korabeli asszonyok „helyrerázásában”. Skandallum!

Huszadik századi megoldások

A huszadik század kezdetén az erotikus filmek és eszközök mindenki számára hozzáférhetővé váltak, a kütyükre való igény pedig olyan nagynak mutatkozott, hogy a nagyérdemű már 20 különféle dildó és vibrátor közül választhatott. Az „örömrudak” és más „gyönyörketyerék” ugyanakkor nem voltak éppen olcsók. Míg egy egyszerűbb darab 15 dollárt kóstált, egy prémium minőségű falloszért 200 dollárt is elkértek. (Csak a miheztartás végett: utóbbi összeg mai árfolyamon közel 6600 dollárt, azaz cirka kétmillió-háromszázezer forintot ér, ráadásul akkoriban a rendkívül népszerű Ford T-modell „mindössze” 800 dollárba került.) 

A harmincas években aztán megjelent a puha és a korábbiaknál sokkal kényelmesebb, testbarátabb latex. Az ebből az anyagból készült termékek hatására megnövekedett kereslet pedig külön üzletággá alakította a szexjátékok világát. Miután 1952-ben az Amerikai Orvosi Szövetség kijelentette, hogy a hisztéria nem betegség, megváltozott a női orgazmus társadalmi jelentősége, és érdekes módon még inkább középpontba került.

A hetvenes években még maszturbációs workshopok is indultak, hogy a nők megtanulják, hogyan tehetnek saját kedvükre az addigra már ergonomikus vonalvezetésű, kényelmesen használható eszközökkel.

Hogy pontosan hogyan is zajlott egy ilyen csoportos „masztikurzus”, azt mindenkinek a képzeletére bízom. Mindenesetre egy ilyen tabumentes, transzparens tanfolyam még ma is sok helyütt meglehetősen progresszívnek számítana.

A szexuális szabadság alapján az ergonómiai szempontok egyre fontosabbá váltak, a szilikondildók kidolgozása pedig Gosnell Duncan autószerelő nevéhez fűződik. Neki jutott ugyanis először eszébe, hogy az autóiparban addigra elismert, jó minőségű szilikont testbarát vegyületté alakítva forradalmasíthatná a szexjátékok piacát. A terve bevált, és néhány évnyi kísérletezés után a Paramount Therapeutic Products első kollekciója elérhetővé vált azoknak, akiknek szánták: a fogyatékossággal élőknek. Csakhogy a részpiac nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Duncan pedig stratégiát váltott. Az élethűen erezett, anatómiailag pontos dildók mellé megtervezte a stilizált Vénuszt, amely egy jóval egyszerűbb, szimbolikus vonalvezetésű műpéniszként kielégítette a nők esztétikai igényeit is. 

Dildóművészet Pesten

Sokak szerint a XXI. században értékét vesztette a szex. Mások szerint végre kezdünk visszatérni ahhoz a nyílt színi őszinteséghez, amely az archaikus korok óta a társadalmunk része. Egy biztos: mára egy jól konstruált dildó egyszerre játék és élvezet, terápia és eszköz. Sőt, nemegyszer művészeti alkotás is, amelyet néhány napja Rácz Rebeka keramikus, alkotó tolmácsolásában is megismerhetett a nagyérdemű. A népszerű kortárs alkotó a hazai, nőközpontú szexedukációs tevékenységet is végző Lib Women’s Store páros felkérésére kezdett dildótervezésbe, a folyamat végén pedig megszületett egy 10 + 10 dildóból álló alkotássorozat.

„Amikor megkerestek, hogy csináljunk egy limitált kiadású sorozatot, nagyon lelkes lettem – mondja Rácz Rebeka.

történelem erotika vibrátor középkor dildó szexuális játékszer

– Ritkán gondolunk bele, de a kerámiaművészetben a fallikus formák jelentik mindennek az eredőjét, hiszen minden egyes alkotást egy-egy »kézre álló« agyagformával kezdünk.

Ez a kiindulópont, ebből születik meg a végső munkadarab. Úgy véltem, izgalmas lesz ezúttal rögtön az első lépésnél megállni.”

Mint mondja, az alkotási folyamatot hosszas kutató- és tervezőmunka előzte meg, hiszen a cél az volt, hogy az alkotásokat használni, ugyanakkor bűntudat nélkül közszemlére tenni is lehessen.

történelem erotika vibrátor középkor dildó szexuális játékszer
Forrás: Lib Women’s Store

„A formák, textúrák és felületek vizsgálatánál világossá vált számomra, hogy az anyag képes olyan taktilis ingerek, olyan felszín kialakítására, amire más anyag nem. Ezt a speciális formákkal kiegészítve valóban egyedi darabok jöttek létre. Azt szerettem volna, ha a dildók bátran, szégyenérzet és kellemetlenségek nélkül, biztonságosan és élvezettel használhatók, ugyanakkor használaton kívül sem kell őket elrejteni. Ezeket a darabokat a tulajdonos akár az asztal közepére is rakhatja, ha akarja, hiszen eredeti felhasználási céljuktól függetlenül, csupán esztétikai alapokon is értékelhető alkotások.” 

Az alkotó hangsúlyozza, hogy az 1200 fok feletti hőmérsékleten kiégetett mázak, az egyedi formák és színek, a hűthető, illetve melegíthető alapanyag elősegíti, hogy a kerámiadildók egyszerre legyenek használati és műtárgyak is.

„Az emberek először általában megrökönyödnek, ha meglátnak egy-egy darabot – mondja Rácz Rebeka. – Aztán tovább nézik őket és rájönnek, hogy ezek nemcsak péniszek, hanem alkotások is. És akkor már tetszik nekik, amit látnak.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lib Women's Store (@lib_womenstore) által megosztott bejegyzés

***

Ha szeretnéd élőben megcsodálni a kiállítást, május 31-ig megteheted Budapesten, a Lib Women’s Store-ban, a Paulay Ede utca 20.-ban, keddtől szombatig, mindennap 11 és 19 óra között.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITTITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Vladimir Sukhachev

Z. Kocsis Blanka