Három olyan párt van ma Magyarországon, amelyiknek legalább egy évtizede ugyanaz a személy tölti be az elnöki pozícióját. A csúcstartó természetesen a Fidesz: Orbán Viktor 2003 óta szünet nélkül vezeti a pártot, családtagjai, barátai és üzletfelei pedig nagyobb informális hatalommal bírnak, mint az alacsonyabb rangú választott tisztségviselők. Orbán korábban hét éven át töltötte be az elnöki posztot, így a Fidesz 1988-as alapítása óta eltelt harminchat évből a párt huszonnyolc éven át állt az ő irányítása alatt. Mára a Fidesz vezetői fiatal demokratákból öreg autokratákká váltak, de az ideológiákon átívelő felcsúti erőközpont megingathatatlan. Ahogy Wass Albert mondaná: az eszme szalad, az Orbán marad, az Orbán marad.
Aligha ér bárkit meglepetésként, hogy az ezüstérmet a Demokratikus Koalíció elnevezésű autoriter szekta érdemelte ki, amelynek szellemi, lelki és hatalmi felépítménye szintén a vezér karizmájára épül, s amelynek elnöki pozícióját a párt 2011-es alapítása óta egyhuzamban Gyurcsány Ferenc tölti be. Furcsa is lenne, ha a köznyelvben Gyurcsány-pártnak nevezett formáció élén bárki más állna – esetleg valaki azt gondolhatná a koalícióról, hogy demokratikus. A harmadik helyezett különös kivétel, hiszen sem világnézeti, sem hatalomtechnikai szempontok nem indokolják, hogy vezérelvű párt legyen – mégis tény, hogy 2014-es bejegyzése óta a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak folyamatosan Kovács Gergely az elnöke. Az elmúlt évtizedben mindössze annyi változás történt a párt vezetésében, hogy a 2018-ban létrehozott társelnöki posztot Döme „Suzi” Zsuzsanna szintén megszakítás nélkül tölti be. Nem titkolom, hogy a szememben ez az innováció inkább visszalépésnek tűnik. Először is: a nemi kvótával működtetett kétszemélyes pártelnökség világszerte a progresszív baloldali és zöldpártok vonása, márpedig a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a mai napig sem progresszív balos, sem zöldidentitást nem vállalt fel, amit bevallom, örvendetesnek találok. Másodszor: kétlem, hogy egy párt belső működése demokratikusabbá válna attól, hogy az addigi elnök társelnöki pozícióba emeli az élettársát – márpedig Gergő és Suzi párkapcsolata mindig is nyilvános volt. Aligha tartaná bárki is kevésbé Gyurcsány-pártnak a DK-t, ha Gyurcsány Ferenc mellett Dobrev Klára is társelnöki posztot töltene be, és a Fidesz sem tűnne kevésbé Orbán Viktor magánvállalkozásának, ha a vezetés terhének egy részét Lévai Anikó venné le az állampárt vezérének válláról. Az ezt a gyakorlatot megnevező kifejezés a nepotizmus, amely demokratikus gyakorlatnak akkor sem tekinthető, ha egy cuki kétfarkú kutya adja elő.
Lehet persze, hogy ezt is viccnek szánták, de nincs kedvem nevetni, inkább az a feszengő érzésem támad, ami egyes szerzői filmek stáblistáit olvasva fog el. A forgatókönyvet Kovács Gergely ötlete alapján Kovács Gergely írta. Zenéjét szerezte: Kovács Gergely. Gyártásvezető: Kovács Gergely. Fényképezte: Kovács Gergely. Vágó: Kovács Gergely. Rendezte: Kovács Gergely. A forgatáson a cateringet Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna biztosította. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt másfél személyes vezetése pedig az elvi szempontok mellett gyakorlati problémákat is felvet. Időközben ugyanis – az elmúlt évek kevés igazán örvendetes politikai fordulatának egyikeként – a viccpártból egy önkormányzati képviselőket adó, tíz százalék körüli népszerűséget magáénak tudó formáció, a hazai ellenzék egyik legnépszerűbb mozgalma lett. Nem csoda, hogy az ezzel járó szervezési terheket és sajtómegkereséseket nem tudja egyetlen ember hatékonyan kezelni – márpedig tíz MKKP-interjúból kilenc és fél Kovács Gergellyel készül. Egy salgótarjáni trafikban még elmegy, hogy a tulajdonos egyben az üzletvezető is, aki kiszolgálja a vevőket, maga tölti fel a polcokat és mossa fel a padlót – bizonyos méret felett azonban ez a működés már fenntarthatatlan. Hernádi Zsolt sem maga takarítja a MOL-székházat, pedig megérdemelné.
Bevallom: örömmel olvastam az elnöki pár lemondásának hírét. Nem azért, mert bajom lenne a személyükkel, sőt: a jelenlegi magyar politikustársadalom legkiválóbbjainak tartom őket – még ha ez sovány dicséret is. Annak örültem, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem követi a Fideszt meg a DK-t a leválthatatlan vezető dogmájának ápolásában és továbbörökítésében, s azt képzeltem, hogy a leköszönő elnöki pár a helyét átadva dolgozik tovább, ahogy az egy demokratikusan működő pártban lenni szokott – egyúttal izgatottan vártam az új társelnökök színre lépését, és megnyugodva vettem tudomásul, hogy mégiscsak van tartalék a viccpártban, ha az eddig nem is mutatkozott meg. Annál nagyobb volt a csalódásom, amikor kiderült, hogy a lemondás egy bohózat volt: Kovács és Döme éppen azzal zsarolta a pártot, hogy rajtuk kívül nincs senki, aki alkalmas lenne a vezetésére – az akciójuk pedig sikeres volt, úgyhogy sajnos igazuk lehet. A választási listáikat jelenleg pártonkívüli szakértőkkel töltik fel, ami szerethető húzás, de egy sikeres párt nem működhet úgy, hogy az elnöki párból és hetven tagból áll, aztán ha apukának meg anyukának további politikusokra van szüksége, majd castingolnak maguknak. Márpedig úgy tűnik, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt fényes jövő előtt áll: Kovács Gergely toronymagasan nyerte meg a hegyvidéki előválasztást, az MKKP a jelek szerint rövidesen polgármesteri és önkormányzati képviselői helyek tucatjaihoz jut, és képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. Ahhoz, hogy a mozgalom kiaknázza a népszerűségében rejlő lehetőségeket, és többet tegyen Magyarországért, mint padok lefestése meg kátyúk betömése, sürgősen fejlesztenie kell humán erőforrásain, és ezt a választók számára jól látható módon kell végeznie. Ha a Magyar Kétfarkú Kutya Párt néhány év múlva még mindig Gergő és Suzi családi vállalkozása lesz, tényleg viccpárttá válik – és nem a jó értelemben.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/17. számában jelent meg április 26-án.
