Egy otthoni anti-aging kezelés, amellyel látványos eredményt érhet el (x)
2024. máj 3. 17:30
Olyat találtak a Balatonban, aminek nagyon nem örülnek
Olyat találtak a Balatonban, aminek nagyon nem örülnek fotó: Getty ImagesNem hiányzik.
Ezeket láttad már?
A horgászok figyelmét is felhívták, hogy "nem kívánatos" invazív fajok szaporodtak el a hazai vizekben, melyek számos esetben kiszorítják az őshonos halakat. Ezzel a biológiai sokszínűséget és az ökoszisztémát fenyegetik. Most a Balaton is veszélybe került.
Gyors egymásutánban, először április 19-én, majd egy nappal később, Révfülöpön, valamint Balatonlellén két horgász is egy-egy tokhalat emelt ki a Balatonból. Ám mivel nem tudták meghatározni pontosan a halak fajtáját, végül visszaengedték a vízbe, ugyanis attól tartottak, hogy védett halakat fogtak ki.
Azonban a Balatonban nincs őshonos tokféle, figyelmeztették a horgászokat, útmutatót adva a felismerésükhöz. Magyarországon idegenhonos, így a jelenléte sem kívánatos, leszámítva a horgásztavakat.
Vélhetően a vízgyűjtőn található halgazdálkodási létesítményből szökhettek ki az említett halak, a honlapon pedig felhívták rá a figyelmet, hogy idegenhonos lénai tok kifogását követően ne engedjék azt vissza a vízbe.
Ezeket olvastad már?
Ebben a pillanatban jött Karsai Dánieltől Újra üzent: Sírva jelent meg Berki Krisztián a jósnőnek Ebben a pillanatban jött Károly királyról a hír: most jelentették be Kamilla válna Károlytól Házasság első látásra: Hatalmas bejelentést tett Andris, csak úgy özönlenek a gratulációkKövesd a Blikk Rúzs cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Ön felkészült már a szandálszezonra? - Tippek az ápolt lábakért (x)
Kíváncsi mi a legjobb kiegészítő egy nyári partira? - Megmutatjuk (x)
C-vitamin tippek – hogy bombaformában legyen a strandszezonra (x)
Önnek csak egy apróság, de másnak az élete - így segíthetünk a plazmaadással (x)
Ön felteszi magának ezeket a kérdéseket mielőtt döntést hoz? (x)
Nem is gondolná, milyen sok embernek segíthet ezzel az aprósággal (x)
PARTNEROLDALAK
Baljós előjelek: ilyen lesz a 2024-es nyár az első előrejelzések szerint
Amanda Bynes: rá sem ismerni az egykori gyerekszínészre
Így néznek ki manapság a Harry Potter-filmek szereplői
Így néznek ki manapság az Agymenők sorozat színészei
Örökre megváltozik a világ: 2024 lehet az eddig ismert valóság vége
Az idő vasfoga: így néznek ki most az eredeti Baywatch szereplői
Ez történt a nővel, aki 104 évesen kiugrott egy repülőből - videó
„Teljesen más az életvitel, már vágytam erre” – ilyen 23 év után hazaköltözni az USA-ból
BLIKK
Nem sok jót ígér a Ficónál fellépő nekrózis az orvos szerint
Miért? Eltűnik az imádott amerikai étteremlánc Budapestről
„Beesett a bozótba, összevissza vágta magát” – Mi történt? Kovács Kokó István összeverekedett Bertolucci fiával
Zséda először jelent meg nyilvánosan az új szerelmével: itt a fotó
Breaking! A móri mészárlás ügyében elítélt, majd felmentett K. Edére és társaira csaptak le kora este a kommandósok Csepelen – Fotók a helyszínről!
LEGOLVASOTTABB
Ebben a pillanatban jött Karsai Dánieltől
Kettészakad az ország: pokoli, mi zúdul ma a nyakunkba percek múlva, kiadták a figyemeztetést
Most jött: élő adásban jelentették be a szomorú hírt, zokognak az emberek
Most közölték a hírt Karsai Dánielről
Lánya zokogva jelentette be: elhunyt a gyönyörű színésznő