A jeles nap sokféle kiadással jár a családok számára, és ezek közül néhány tételt természetesen meg is lehet spórolni, de a szerető szülők már csak olyanok, hogy lehetőségeikhez mérten mindent meg akarnak adni érettségire készülő gyermeküknek. Soroljuk, hogy mi mindent.

Ünnepi ruha

Jelentős kiadás lehet ilyenkor a ballagási ruha vagy öltöny, illetve az ünnepi ruházathoz tartozó kiegészítő, mint amilyen például az alkalmi cipő, az ékszer, miegymás. Összeállításunkban ezeket a tételeket mégsem árazzuk be, hiszen az egyedi ballagási ruházkodás akár teljes egészében megspórolható.

Díszvacsora

Másik jelentős  kiadás ilyenkor az ünnepi ebéd vagy vacsora költsége, mert ilyenkor sok család dönt úgy, hogy egy jó étteremben mondanak tósztot szemük fényének, már csak azért is, hogy a háziasszonynak ne kelljen főzőcskézéssel bíbelődnie a jeles napon.

Az éttermek árai széles skálán mozognak, de legalább négy fővel számolva (papa, mama, gyerekek, nagyszülők) egy átlagos menü és a hozzá tartozó italok minden bizonnyal belekerülnek alsó hangon is 30 ezer forintba annak, aki a cechet állja.

Virágcsokrok

Manapság a legegyszerűbb ünnepi csokorért is minimum 5-8 ezer forintot elkérnek a virágosok, de a 10-20 ezer forintos virágköltemény sem számít valóságtól elrugaszkodott tételnek, és akkor még nem beszéltünk a virághoz tartozó kísérő kártyák és szalagok áráról. 

Lufik

Az ünnepi héliumos lufik darabonként legalább 6-10 ezer forintot kóstálnak, de ezek a légies díszek talán nyújtanak némi könnyebbséget az ajándékok súlya alatt roskadozó ballagóknak.

Több ezer diák töltheti szorongva a hétvégét

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődött az érettségi időszak, hétfőn jön a magyar írásbeli.
Részletek ITT.

Összesítés

Ha egy ballagó diákot átlagosan hárman ünnepelnek, a fentiek alapján elmondható, hogy 

AZ EGY DIÁKRA JUTÓ ÁTLAGOS BALLAGÁSI KÖLTSÉG LUFISTUL, PLÜSSÖSTÜL, VIRÁGOSTUL, EBÉDESTÜL, MINDENESTÜL BAJOSAN ÚSZHATÓ MEG 60 EZER FORINTNÁL KEVESEBBŐL.

De tegyük hozzá gyorsan, hogy bár a felsoroltakból kiderül, a ballagási költségek igencsak jelentősek lehetnek, az emlékezetessé tett pillanatok pénzben nem mérhető módon maradnak meg örök emlékként a családok számára.