A Közlekedési Múzeum főigazgatója utasításba adta, hogy „az apa férfi, az anya nő”
Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója az anyák napi jegykedvezmények kapcsán levélben adott utasítást a munkavállalóknak – derült ki a hvg.hu-hoz eljutott dokumentumból.
Ebben az intézményvezető azt írja:
Mivel bővebb magyarázatot nem adott mindehhez, a lap megkereste az intézményt, amely válaszában azt írta: „az intézmény feladata közös múltunk értékeinek védelme, a főigazgatói utasítás – az Alaptörvény szövegével összhangban – pedig ennek a küldetésnek tesz eleget”.
A magyarázat szerint: ugyanúgy adnak anyák napi kedvezményt az édesanyáknak és a nagymamáknak a Mivel megyünk? – Energiamix a közlekedésben című kiállításukra, mint ahogy apák napja alkalmából az édesapák és nagypapák számára fognak majd kedvezményt biztosítani.
Hozzátették: „a munkautasításban foglaltak, amint 200 000 évvel ezelőtt, úgy napjainkban is helytállók”. „A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum alapfeladata közös múltunk értékeinek védelme”, és „a főigazgatói utasítás – az Alaptörvény szövegével összhangban – ennek a küldetésnek tesz eleget” - írták.