Hirdetés

A tüntetők csütörtök este hirdettek békés ülődemonstrációt, miután sikertelennek nevezték az egyetem vezetése által összehívott vitát a Közel-Keletről. A vita során az egyetem vezetése visszautasította, hogy felülvizsgálják az intézmény izraeli egyetemekkel fennálló kapcsolatait. A beszélgetés után hat egyetemista éhségsztrájkba kezdett a gázai övezeti palesztin áldozatok melletti szolidaritása kifejezéseként.

A szemtanú diákok beszámolói szerint az egyetem vezetése csütörtök este távozásra szólította fel a demonstrálókat, és bejelentette hogy az intézmény központi épületeit bezárják, ezért otthoni távmunka végzésére kérte meg péntektől az egyetem hallgatóit és dolgozóit.

A pénteki hatósági beavatkozás kezdetekor már csak mintegy 50 tüntető volt az épületben. A rendőrök az egyetem főépületéhez vezető utcát már a délelőtt folyamán lezárták. A diákok a rendőri intézkedést eltúlzottnak nevezték, és azt is elmondták, hogy hiányolták az egészségügyi támogatást az éhségsztrájkot folytató diáktársaik mellől.

A rendőri fellépést az tette lehetővé, hogy erre országszerte engedélyt adtak a tüntetésekben érintett intézmények vezetői; így már csütörtök este kiürítettek 23 egyetemi épületet. Több helyen pedig rendőri beavatkozás nélkül is sikerült rábeszélni a demonstrálókat a helyszín elhagyására.

Korábban írtuk

A Franciaországban egy hete kezdődött palesztinbarát tiltakozások központja továbbra is a Sciences Po párizsi, valamint vidéki épületei, és a megmozdulások ezenkívül csak néhány más egyetemre terjedtek ki. Pénteken nemcsak a párizsi Science Pón, hanem az intézmény lyoni fakultásán és a lille-i újságíró-iskolában sem volt tanítás, mivel ott is megszállták az oktatási épületeket a palesztinbarát tüntetők.