Félelmetes szellem húzta be az ágy alá a tehetetlen kislányt - videó

Vágólapra másolva!
Horrorisztikus jelenetet rögzített a biztonsági kamera egy amerikai családnál a gyerekszobában: mintha szellem ragadta volna magával a félelmében sikítozó kislányt.
Vágólapra másolva!

Az internet videómegosztó oldalait felütve számtalan olyan tartalommal futhatunk össze, amikor valaki feltöltötte az általa videóra vett történteket. Van, aki megelőzés céljából teszi közzé, van, aki elrettentésül, de olyan is akad, aki konkrét tanácsot szeretne kérni arra vonatkozóan, hogy pontosan mi is látható a felvételen. A mostani videó egy gyerekszobában készült, ahol egy aranyos kislány valakivel először beszélni kezd, majd benéz az ágy alá. Az események gyorsan furcsa fordulatot vesznek, mivel a kislány bekerül az ágy alá, valami behúzza. 

A mozgásán egyértelműen látszik, hogy nem mászik, nem mozdul meg, megmagyarázhatatlan képsorok ejtik zavarba a nézőt és az édesanyját is, aki hamarosan betoppan a szobába és keresni kezdi a lányát az ágy alatt.

A kisgyermek szerencsére előkerül, de az anyuka azonnal kimenekíti a szobából, másnap pedig, immár világosban visszatér és kamerával néz körbe a helyen. Az édesanya utána tapasztalatairól mesél, magyarázatokat keres és az egész lakást gyanakvóan körbejárja, bármiféle egyéb misztikus dolog után kutatva.

A Promotions.hu által is közzétett videó majdnem 7 perces, és felrobbantotta a kommentszekciót és mindenki szörnyülködve nézi. 

A felvétel itt tekinthető meg:

Hasonló ijesztő jelenségekről már korábban is beszámolt az Origo. Az egyik legrémisztőbb történet közülük az, amikor egy amerikai nő új bérlakásba költözött, ami elsőre nagyon tetszett neki. A beköltözésnél viszont mintha minden megváltozott volna: a lakást hidegnek érezte, és hiába sütött be a nap, mintha folyton árnyék lett volna a szobában. Azután hamarosan olyan dolog történt, ami menekülésre késztette a bérleményből.

Megtartotta a lakásavatót, amin remekül érezték magukat, amikor pedig elmentek a vendégek, úgy döntött, hogy ledől aludni, majd másnap foglalkozik a romeltakarítással. 

Egyszer csak lassan kinyitotta a szemét, mert valami nagyon zavarta. A tévében egy jól ismert kedvenc műsora ment, az egyik horrorfilm, amit sokszor végignézett fiatalkorában. Nem emlékezett arra, mikor kapcsolta be a televíziót, ráfeküdhetett a távirányítóra - gondolta. 

Aztán meglátta, hogy a távkapcsoló ott van a polcon, tehát nem fekhetett rá, ráadásul kimerevedett a képe az adásnak. 

Nem látott sem csatorna, sem streaming jelzést, fogalma sem volt, hol adják.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!