szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Naiv voltam, de úgy képzeltem, hogy én leszek az, aki bejelenti a férjem, Paul Auster halálát” – írta kiábrándultan Siri Hustvedt. Szerinte a családot megfosztották attól a lehetőségtől, hogy úgy és akkor jelentsék be az amerikai író halálát, ahogy és amikor ők szeretnék.

„Otthon halt meg, a szobában, amelyet szeretett, a könyvtárban, egy olyan szobában, amelynek minden falán a padlótól a mennyezetig könyvek voltak, de a magas ablakok beengedték a fényt. Úgy halt meg, hogy mi, a családja, körülötte voltunk 2024. április 30-án, 18:58-kor. Valamivel később fedeztem fel, hogy még mielőtt a holttestét elvitték volna a házunkból, a médiában már keringett a halálhíre, és gyászjelentéseket tettek közzé. Sem nekem, sem a lányunknak, Sophie-nak, sem a vejünknek, Spencernek, sem a nővéreimnek, akiket Paul a saját testvéreiként szeretett, és akik tanúi voltak a halálának, nem volt időnk arra, hogy feldolgozzuk a fájdalmas veszteségünket. Egyikünknek sem volt lehetősége felhívni vagy e-mailt küldeni a számunkra kedves embereknek még azelőtt, hogy az online hírverés elkezdődött volna. Megfosztottak minket ettől a méltóságtól. Nem ismerem a teljes történetet arról, hogyan történt ez, de ezt tudom: Ez helytelen” – írja Instagramján Siri Hustvedt, Paul Auster özvegye néhány nappal az amerikai író halála után.

A New York-trilógia szerzője az egyik legnagyobb hatású kortárs amerikai írónak számított, élete során több mint 30 könyvet írt, műveit több mint 40 nyelvre fordították le, köztük a legtöbbet magyarra is. Tüdőrákkal küzdött, a betegség szövődményeibe halt bele.

Halálhírét a család egyik barátja, Jacki Lyden a sajtóhoz eljuttatott közleményében erősítette meg először.

Siri Hustvedt Instagram-posztjában hosszan ír Paul Auster rákkal való küzdelméről is. Mint fogalmaz, az utolsó időkben az orvosa már palliatív kemoterápiát írt elő a szerzőnek, aki azt elutasította, és otthoni hospice-ellátást kért. Férjének elege lett a rákkezelés mellékhatásaiból, amelyek újabb és újabb drámai beavatkozást vontak maguk után. Mindennek dacára – fogalmaz Hustvedt – az író „soha, sem szavakkal, sem gesztusokkal nem mutatta az önsajnálat jelét. Sztoikus bátorsága és humora élete végéig példaként állt előttem. Többször mondta, hogy szeretne viccelődve meghalni. Mondtam neki, hogy ez valószínűtlen, mire ő elmosolyodott”.