3 "K"-s bűnszervezetet kapcsolt le a NAV
Fotó: Shutterstock

3 "K"-s bűnszervezetet kapcsolt le a NAV (videóval)

Mi sem tudtuk, mi az a 3 "K"-s bűnszervezet, de a NAV weboldalán közzétett beszámolóból ez is kiderült.


Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben (a kezdőbetűk adják ki a 3 K-t), illetve ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. A nagyszabású akcióban egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.

A zalai nyomozók által irányított akcióban a pénzügyőrök felszámoltak egy számlagyárat, illetve az azt működtető bűnszervezetet. A szervezet egy számlagyárként funkcionáló céghálózatot működtetett azért, hogy az általuk biztosított fiktív számlákkal megrendelőik jogosulatlanul csökkenthessék a valós tevékenységük után felmerülő adófizetési kötelezettségüket. A kibocsátott számlák különböző tevékenységekről szóltak, részben vasútvonalakhoz kapcsolódó építési és szerelési munkákról, másrészt számítástechnikai szolgáltatások nyújtásáról.

A bűnözői csoport tagjai rokoni, illetve baráti szálakkal kapcsolódtak egymáshoz, a bűnözéshez használt céghálózat fenntartásában feladataikat, szerepeiket leosztották egymás között. Az elkövetők között volt, aki stróman ügyvezetőként vitt egy-egy céget, és a banki műveleteket intézte, mások a fiktív számlák kiállítását, vagy egyéb adminisztrációs tevékenységet hajtottak végre. A bűncselekmények tényleges haszonélvezői a számlagyár „megrendelői”, a gazdasági élet aktív szereplői voltak, akik jó nevű cégek, magas státuszú cégvezetőiként ismertek. A fiktív számlákért cserébe, jelentős pénzösszegek kerültek a bűnszervezethez is.

A vagyonbiztosítási intézkedésekkel a költségvetést ért vagyoni hátrány teljes egészében megtérült. A pénzügyi nyomozók ingatlant vettek zár alá, készpénzt és valutát és bankszámlapénzt foglaltak le, illetve a bűnszervezet egyik tagjától kriptovalutát is elvontak. A pénzügyőrök a speciális szaktudással rendelkező bűnügyi és IT munkatársaik segítségével a helyszíneken felkutatták a fizikális és virtuális kriptovaluta-pénztárcákat, majd az azokon tárolt többféle kriptovalutát, a NAV külön erre a célra létrehozott kriptovaluta-pénztárcájába helyezték. Az egyik cégvezetőnél a vagyonbiztosítás kiterjedt - az otthonában egyébként legálisan tárolt - nagy értékű fegyverekre is, ahol egy tetemes arzenált foglaltak le a fináncok.

A bűnbanda tagjai közül többeknél kábítószergyanús anyagot is találtak az intézkedések során, emiatt velük szemben az illetékes rendőrkapitányságok büntetőeljárást indítottak.

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott nyomozás során a pénzügyőrök a bűnszervezet két tagját őrizetbe vették, a Zalai Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat. A NAV munkatársai 21 gyanúsítottat hallgattak ki. A bűnszervezet felszámolásán a NAV bűnügyi és bevetési állományából összesen 205 pénzügyőr dolgozott.


Ne hagyd ki!