A legmagasabb magyar nyeremény a 4+2-es nyerőosztályban volt, amivel 1 szerencsevadász 4,1 millió forintot nyert.
Meghalt a hajléktalanból lett magyar lottómilliomos: tragikus életükről vallott a felesége
Andraschek László és neje 2013-ban nyertek 600 milliót, a pénz jó része pedig gyorsan elment. A hajléktalanból lett számilliomost végül a rák győzte le.
Néhány hete elhunyt Andraschek László, az a hajléktalan férfi, aki még 2013-ban nyert 600 millió forintot, majd története az egész országot bejárta. Felesége a Telexnek elmondta: egy rákbetegség hetek alatt legyűrte Lászlót, és már a temetése is megvolt.
A házaspár története még tizenegy éve indult, mikor a saját ingatlannal akkor nem rendelkező pár 600 milliót nyert az egyik lottójátékon. Szokatlan módon a médiában is elmondták, hogy ők vitték el az álomnyereményt, de sorsuk itt tragikus fordulatot vett: mindenhonnan jöttek a rokonok és barátok, sőt ismeretlenek is, hogy megpróbáljanak kuncsorogni a hatalmas összegből.
László alkoholbeteg volt, felesége pedig pánikbetegséggel küzd, és a hirtelen rivaldafény egyiküknek sem tett jót. Később egy kávézót nyitottak, ám ez gyorsan tönkrement, végül be is zárták. A nyeremény közben lassan elpárolgoott: mint az asszony elmondta, mindketten segítettek a családon, és költöttek is belőle elég sokat.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bilincsbe verve vitték el a sztársportolót
- Meghalt Dabney Coleman
- Egymillió dollárt ért ez a szalvéta - fotó
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört