5p

Ma már szinte minden áru előre van csomagolva, ami gondot okozhat a vevőknek. 

Hajdanán az ember levett a polcról egy kis zacskót, amire rá volt írva, hogy egész szemes feketebors, hazavitte és szórt belőle a húslevesbe. Ma nem árt, ha előbb áttanulmányozzuk a feliratot: nos, újabban 16 gramm bors található benne. Miért pont ennyi, nem tudni. Azt viszont igen, hogy majdnem annyiba kerül, mint két éve öt deka. 

Alaposnak kell lenni!
Alaposnak kell lenni!
Fotó: Depositphotos

A kis csemegebolt hűtőjében, műanyag tasakos turistaszalámi kelleti magát. Egész jó az ára: 349 forint. Azért érdemes jobban megnézni: csak 55 grammos. Ugyanezt tapasztaljuk egy Margit körúti üzletben: négy picurka kis sajtdarab, elegánsan csomagolva, díszítve, 900 forint. Teendő: előbb meg kell nézni a kilónkénti egységárat – ami mindig pici számokkal van feltüntetve – és aztán vásárolni. Erre azonban nincs mindenkinek ideje, meg nagyító sem lapul a vevő zsebében.

A rohanó üzletemberek, éhes uzsonnára vágyó diákok nem kínlódnak azzal, hogy összehasonlítsák a pulton lévő termékek egységárát. Sajtoknál különösen feltűnő ez a tendencia, de észrevehető a dobozos zöldségeknél, gyümölcsöknél és félkész ételeknél is. Együnk kevesebbet? Vagy fizessünk kevesebbet és ne együnk annyit – ki hogyan tekint erre a tendenciára.

Mi a helyzet a környezetvédelemmel?

Nem csoda, ha a vevő úgy érzi, be van csapva. Most arról nem beszélve, mennyibe kerül fajlagosan a csomagolás – mert a bors esetében például ugyanannyiba, mintha öt dekát rejtene a csomag. Környezetvédelmi tekintetben is óriási a pazarlás, hiszen ekkora tasakban elférne akár tíz deka, nemhogy 1,6 deka fűszer. Csak akkor drágább lenne és kevesebben tennék be a kosárba. A kapszulás mosóporoknál szintén fontos megnézni, hogy hány mosásra elegendő műanyag párnácska rejtőzik a dobozban. A legdrágább mindig az, amelyikben kevesebb van, hiszen a doboz, a szállítás, a raktározás, a kipakolás ugyanannyi költséget és munkát igényel.

A mélyhűtött áruk közül a zöldségeknél ugyancsak feltűnik ez a jelenség. Míg pár éve jellemzően félkilónyi zöldborsó volt a tasakban, ma 450 gramm – persze sokkal drágábban. Ugyanakkor állítólag öt deka nem oszt, nem szoroz. A száraztésztáknál tűnik ki igazán, hogy jobban megéri nagyobb kiszerelést választani, de mit csináljon az, akinek nem nagy a családja, netán egyedül él?

Csak két hónapig kell feltüntetni?

A múlt héten láttuk először azt a feliratot az egyik nagyobb élelmiszerboltban, hogy Vigyázat! Az áru csomagolása változott. Ahogy arról laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor is írt, a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete alapján kötelező lesz a boltokban jelezni, ha egy termék kiszerelése kisebb lett, mert ha azonos ár mellett a termék mennyisége csökken, a fogyasztók a korábbinál kevesebbet kapnak a pénzükért.

Ugyanakkor ez nem minden boltra kötelező érvényű: csak azokra, amelyek „az előző évben egymilliárd forint fölötti konszolidált nettó árbevételt értek el, valamint élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem kategóriába tartoznak”. A rendelet e körön belül minden kiskereskedelmi forgalomba kerülő, előre csomagolt termékre vonatkozik.

Ha egy termékből a 2020. január 1. és 2023. július 1. között gyártottakhoz képest új, kisebb – így különösen kisebb tömegű vagy térfogatú – kiszerelési egység kerül forgalomba, a  kereskedő köteles a termék forgalmazásának megkezdésétől számított 2 hónapig feltüntetni a  kiszerelés változására utaló tájékoztatást. Tehát csak két hónapig – jóllehet, vannak olyan termékek, amelyekből csak félévente töltjük fel az éléskamrát, és ki emlékszik a „régi” áru súlyára?

Akkor is érvényes ez, ha a terméket 2023. július 1. és 2024. február 1. között hozták forgalomba és azt a kereskedő továbbra is forgalmazza. Kivétel a szabály alól, ha a kisebb kiszerelés bevezetése után a korábbi, nagyobb csomagolást is még hat hónapig forgalomban tartják. A rendelet azt is kimondja, hogy a gyártók, forgalmazók, nagykereskedők kötelesek tájékoztatni a kiskereskedőket az ehhez szükséges adatokról. A fogyasztóvédelmi hatóság bármely szereplőre, aki ezt megszegi, 1 millió forint bírságot szabhat ki. A rendelet február 1-jén lépett hatályba. Ha azonban a terméket 2023. július 1. és 2024. február 29. között kezdték árulni, a tájékoztatást március 1-jétől volt kötelező kitenni. 

A sarki kisboltok esetében nem kötelező?

Ettől persze még a jelenség létezik, hiszen a sarki kisboltok nem tartoznak bele ebbe az üzletkategóriába, csak a nagyobbak. Amikor a minap az egyik lánc hipermarketjében jártunk, egyetlen termék esetében volt feltüntetve, hogy kisebb lenne a csomagolás, pontosabban annak tartalma, ami a jelenlegi helyzetet enyhén szólva nem fedi le teljesen. Ott legalább egy esetben ki volt írva, míg számos hipermarketben ez még hiányzik. No meg, léteznek, mint fentebb olvasható, forgalombahozatali időkorlátok is, amelyeken nehéz kiigazodni, és amelyek figyelése pluszmunkát ró a bolti alkalmazottakra.

Nem elhanyagolható kérdés: ha a vásárló mondjuk két éve nem fotózta le, mennyi fűszert tartalmazott a tasak, bizonyítani nem tudja a panaszát.. Ha viszont dokumentálta is, kinél reklamáljon? Van-e annyi ellenőr, aki ezt figyelemmel kíséri? No meg, a gyárakban bizonyára rengeteg, már kinyomtatott elkészített zacskót, dobozt rejt a raktár, nem fognak változtatni a régi kiszerelésen, illetve annak tartalmán. Erre szolgálna a táblácska, miszerint Vigyázat, az áru csomagolása változott! Legyünk tehát óvatosak, ha ilyet látunk!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter mintha tanult volna Márki-Zay Péter hibáiból – véli Somogyi Zoltán
Csabai Károly | 2024. május 26. 18:26
A Political Capital szociológus társalapítójával a Klasszis Klub május 23-ai adásában beszélt arról, hogy mi a különbség Magyar Péter és a két éve ugyanígy exfideszesként Orbán Viktort legyőzni próbáló Márki-Zay Péter között. Emellett még szóba került az is, miért van a szokásosnál nagyobb eltérés most a közvélemény-kutatások között, hogyan működik majd az önkormányzati kettős rendszer, amit az idézhet elő, ha a június 9-ei választásokat nem a jelenlegi polgármester nyeri meg, így az ő ötéves mandátuma lejártáig, azaz októberig még a helyén marad, illetve, hogy Budapesten mire lehet számítani?
Makro / Külgazdaság Meglepő hírt kapott Joe Biden
Privátbankár.hu | 2024. május 24. 17:10
Meglepetésre nemhogy nem csökkent, de még nőtt is a tartós javak megrendelésének száma.
Makro / Külgazdaság Az izraeli gazdaság visszakapaszkodott, de mi lesz, ha folytatódik a háború?
Bózsó Péter | 2024. május 24. 15:02
Az izraeli gazdaság visszapattant az első negyedévben, de a háború elhúzódásának esetén fennmaradhatnak a problémák, és a török kereskedelmi bojkott példája is tovább terjedhet.
Makro / Külgazdaság MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása
Privátbankár.hu | 2024. május 24. 13:39
A hazai nagybank elemezte a péntek reggeli foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat.
Makro / Külgazdaság Mutatjuk, mennyi munkanélküli van Magyarországon
Privátbankár.hu | 2024. május 24. 08:31
A foglalkoztatottak létszáma 41 ezerrel nőtt, de emelkedett a munkanélküliek száma is 27 ezer fővel.        
Makro / Külgazdaság Miért nem állnak sorban a vállalatok a zöld hitelekért?
Csabai Károly | 2024. május 23. 15:11
Milyen a vállalati hitelezés helyzete Magyarországon, a 2023-as évhez képest az idén mire lehet számítani? A bankok hogyan tudják támogatni a zöld átállást? Van-e kereslet a zöld hitelekre, azt mennyire befolyásolja a kamatszint? Mennyire más megközelítést igényel a bankoktól az energetikai szektor finanszírozása? Egyebek mellett ezeket a kérdéseket járták körül a lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett E, mint energia konferencia kerekasztal-beszélgetésének résztvevői. 
Makro / Külgazdaság Havi 136 ezer forintot adnak a kisgyermekes, dolgozó szülőknek - de nem Magyarországon
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 13:03
Ennyivel támogatják a kisgyermekek gondozását.
Makro / Külgazdaság Ez a közel 190 ezer magyar biztosan nem akar hazatérni
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 12:48
Benyújtották a kérvényt, hogy maradhassanak brit földön, de a románok és a lengyelek messze előznek ebben is.
Makro / Külgazdaság Pozitív meglepetést hozott az euróövezet teljesítménye
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 11:36
Már májusi adatok alapján.
Makro / Külgazdaság Kezdhetünk aggódni? Padlót fogtak a beruházások Magyarországon
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 08:39
Majdnem kétszámjegyű a visszaesés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG