Bezáródott az autóba egy 2 éves kislány Nyíregyházán, már kezdte elveszíteni az eszméletét, mire a rendőrök kiszabadították
Kétségbeesett nagymama tett bejelentést május 2-án délelőtt – írja a Rendőrség honlapja. Elmondta, hogy az egyik nyíregyházi élelmiszeráruház parkolójában a vásárlás után bepakolt autója csomagtartójába,
A riasztásra a Nyíregyházi Rendőrkapitányság járőrei, Fejér László és Antal György Erik rendőrőrmesterek érkeztek. A kislány addigra már közel félórája azt autó foglya volt. Fejér őrmester pillanatok alatt felismerte, hogy azonnal cselekedni kell, mert a kislány láthatóan kezdte elveszíteni az eszméletét a felmelegedett utastérben.
Az őrmester nem tétovázott, egy csavarkulccsal betörte a jobb első ablakot, és sérülésmentesen kiemelte a kis Emmát. Időközben a mentők is megérkeztek, akik átvették a kislány ellátását.
A rendőrség honlapja külön felhívta a figyelmet, hogy gyermeket, állatot szándékosan senki ne hagyjon autója utasterében még rövid időre sem! Az ablak résnyire lehúzva sem biztosít védelmet. Nagy hőségben különösen fontos erre odafigyelni, de nem kell ahhoz kánikula, hogy egy napon álló autó utasterében a hőmérséklet akár percek alatt olyan mértékben felforrósodjon, hogy a bent tartózkodók élete komoly veszélyben legyen.