A miniszterelnöknek beakadt a háborúskodás, ehhez képest az oroszok a kanyarban sincsenek.
A 444.hu megszámolta, hogy a péntek reggeli rádióinterjúban Orbán Viktor hányszor mondja ki azokat a szavakat, melyeket a kampányukra ráhúzták. Ebből az derül ki, hogy az alig 25 perces beszélgetésben 67-szer mondta el azt a szót, hogy „háború”. Nyilván azért, hogy jól az agyunkba égjen és majd erre gondolva június 9-én a kormánypártra szavazunk.
Orbán Viktor a 25 perces rádióinterjúban 67-szer mondta ki azt a szót, hogy háború/Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Ehhez képest az oroszok a kanyarban sincsenek, rájuk csak ötször hivatkozott a rádióinterjúban. Beszélt egy olyan európai biztonsági megállapodásról, amiben az
„oroszok is benne vannak, és amelyben mindenki biztonságban érzi magát, mert ez garantálhatja azt, hogy nem tör ki fegyveres konfliktus.”
Ezek után abba a mondatba is becsempészte az oroszokat, mely szerint:
„ugye nem ugyanaz egy orosz invázió a II. világháborúban Európa irányában, nem ugyanazt jelenti Budapesten, mint Párizsban, mert odáig el sem jutottak.”
Majd jött egy újabb:
„mondhatja a francia elnök, hogy csapatokat kell küldeni, vagy lehet, hogy majd csapatokat kell küldeni Ukrajnába, és az oroszok meg majd jönnek, de a franciák aztán majd hazamennek.”
Végül megemlékezett a németekről, akik leváltak az” orosz” energiarendszerről.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mo-on senki nem háborúpárti!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás