Hír jött most a nyugdíjakról: jól járhatnak a nyugdíjasok
Kijöttek a számok.
Minden bizonnyal javul a nyugdíjak reálértéke 2024-ben. Ugyanis ez olvasható ki a kormány által nemrég kiadott konvergenciaprogramból írja a portfolio.hu.
Megjött a nagy nyári időjárás-előrejelzés. Amit a július tartogat, azt el sem hiszik a szakértők
A dokumentumból megtudható, hogy idén az infláció átlagosan 4,2 százalékra csökkenhet. Tavaly mint tudjuk 17 százalék volt ez a szám. Ez pedig azt jelenti, hogy a nyugdíjak reálértéke majdnem 2 százalékponttal javulhat idén.
Az év elején 6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak a tavaly nyáron elfogadott 2024-es költségvetésben szereplő inflációs feltételezésére építve. Az MNB a legutóbbi inflációs jelentésében 3,5-5 százalékos átlagos inflációt jelzett előre az idei évre, így a jegybank adatai szerint is biztosra vehető, hogy a nyugdíjak vásárlóereje javul.
Kérünk, állj meg egy pillanatra, és nézd meg Schobert Norbival készült megrendítő videónkat, köszönjük:
Ezeket olvastad már?
Most jött a riasztás! Ezekre a megyékre pillanatokon belül lecsaphat a pokoli időjárás
Döbbenet: ez derült ki Molnár Csilláról és Zámbó Jimmyről
Most kibukott: ezt beszélik a divatszakmában Galambos Bogi milliárdos párjáról
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?