3p

Az ellenzéki Munkáspárt pénteken észak-angliai parlamenti mandátumot szerzett és több helyhatósági választást is megnyert, súlyos veszteségeket okozva a kormányzó konzervatívoknak a csütörtöki voksoláson.

Az Egyesült Királyság Munkáspártja nagy győzelmet aratott Rishi Sunak miniszterelnök konzervatívjai ellen az országos választások előtti főpróbán – számol be róla a Reuters. A döbbenetes győzelem megadta az alaphangot az idei országos választások előtti kétnapos, szorosan figyelemmel kísért önkormányzati választásokon. A választási eredményeket sok helyen csak a hétvégén hirdetik ki. A közvélemény-kutatások eredményeként Keir Starmer munkáspárti vezető kerülhet hatalomra, és véget vethet a 14 éves konzervatív kormányzásnak.

Keir Starmer munkáspárti vezető a változás szükségességére figyelmeztet
Keir Starmer munkáspárti vezető a változás szükségességére figyelmeztet
Fotó: MTI

A szavazók csütörtökön több mint 2 ezer mandátumért adták le voksukat Anglia-szerte a helyi hatóságoknál és néhány nagy horderejű polgármester-választáson, köztük a fővárosban, Londonban. Blackpool South volt az egyetlen parlamenti mandátum, amelyről dönteni kellett, miután a konzervatív képviselő lemondott egy lobbi botrány miatt.

Chris Webb munkáspárti jelölt 10 825 szavazattal nyerte meg a blackpooli választást. A konzervatív jelölt a második helyen végzett 3 218 szavazattal. John Curtice közvélemény-kutatási szakértő szerint a Munkáspárt 26 százalékpontos térnyerése a 2019-es eredményéhez képest a harmadik legnagyobb előretörés volt a háború utáni időközi választások történetében. Curtice hozzá tette, hogy az eddigi eredmények alapján a konzervatívok az elmúlt 40 év legrosszabb helyhatósági választási eredményeivel szembesülhetnek, és az országos választáson a vereség felé tartanak. A több mint 2 600 helyi önkormányzati eredmény közül az első 500 azt mutatta, hogy a Munkáspárt a konzervatívok rovására profitál – összhangban Jeremy Hunt pénzügyminiszter szavazás előtti előrejelzésével, hogy jelentős veszteségek várhatók a kormánypárt számára.

A blackpooli vereség és az önkormányzati szinten tapasztalható súlyos veszteségek megerősítik a Munkáspárt reményét, hogy elsöprő győzelmet arasson Sunak konzervatívjai felett az országos választásokon.

„Ez a földcsuszamlás-szerű győzelem Blackpool déli részén a legfontosabb eredmény ma" - mondta Starmer. „Ez volt az egyetlen verseny, ahol a szavazóknak lehetőségük volt közvetlenül Rishi Sunak konzervatívjainak üzenetet küldeni, és ez az üzenet nem más, mint egy elsöprő szavazat a változásra."

Búcsút inthet majd a brit miniszterelnök Rishi Sunak?
Búcsút inthet majd a brit miniszterelnök Rishi Sunak?
Fotó: EPA/Tolga Akmen

Sunak konzervatívjai körülbelül 20 százalékponttal vannak lemaradva a Munkáspárt mögött a legtöbb közvélemény-kutatásban az országos választásokon, amelyeket Sunak az év második felében kíván megtartani.

A brit vezető abban reménykedett, hogy a megnövekedett védelmi kiadásokról szóló bejelentése és az illegális menedékkérők Ruandába küldésére irányuló vitatott tervének elfogadása megnyerheti a szavazók tetszését, de a jelen választási veszteségek ismét megsokasíthatják a lemondására irányuló felszólításokat.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Messzire merészkedhetett Oroszországban egy ukrán drón
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 19:49
Az orosz-ukrán háború 824. napja volt a hétfői. Esti hírösszefoglaló. 
Nemzetközi Lengyelország bekeményít – újabb lépés az oroszok ellen
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 19:23
Már az orosz diplomaták mozgását is korlátoznák.
Nemzetközi Megint áll a bál Gázánál – összekapott Izrael és Egyiptom?
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 18:10
Tűzharcba keveredett Izrael és Egyiptom katonasága.
Nemzetközi Fogy a türelem: Szijjártó Péter kemény órákon van túl
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 17:02
A miniszterrel kiabáltak saját bevallása szerint.
Nemzetközi Szerbia kiemelt projektnek minősíti a Vaskapu 3 szivattyús vízerőmű megépítését
Bózsó Péter | 2024. május 27. 15:10
A szerb bányászati és energiaminiszter jelentette be a projekt kiemeltté nyilvánítását, miután múlt hétfőn találkozott Románia szerbiai nagykövetével. Meghosszabbítják a Vaskapu 1 és a Vaskapu 2 vízerőmű működési idejét is.
Nemzetközi A NATO-főtitkár szerint Ukrajna már támadhatja Oroszországot
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 14:23
Jens Stoltenberg átgondolná az eddigi korlátozásokat.   
Nemzetközi Egészen szürreális javaslatot tettek Putyin elé
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 13:31
Két orosz minisztérium állt elő egy elég furcsa ötlettel.
Nemzetközi Fokozatosan javul Robert Fico állapota
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 12:57
A kivizsgálások eredményei alapján az orvosi konzílium hétfőn megerősítette, hogy fokozatosan javul Robert Fico kormányfő állapota.
Nemzetközi Mindenki antiszemita, aki nem tetszik az izraeli kormánynak?
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 11:35
Elfogadhatatlan, hogy Izrael antiszemitizmussal vádolja a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészét - jelentette ki Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Nemzetközi Ömlik a kínai áru Európába
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 10:10
Útjára indult Kínából a 2011-ben létesített rendszeres Kína-Európa vasúti teherszállító szolgáltatás 90 ezredik szerelvénye - jelentette be a kínai állami vasúttársaság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG