Kitört az újabb ped0filbotrány: Vezető fideszes politikust vádolnak zaklatással

Az egykori Fidelitas-tag, Kozma Lilla Rita tinédzserként élte át a borzalmas esetet.

Nemi abúzus áldozata lett 15 évesen – ezt állítja az egykori kaposvári Fidelitas-tag, Kozma Lilla Rita. Az íróként, szociális munkásként tevékenykedő Kozma a HVG360-nak részletezte a Kaposváron történteket. Azt mondta, egy kormánypárti helyi képviselő volt a zaklatója, aki mellesleg családos, továbbá jelenleg is a közgyűlés tagja. A hírportál beazonosította a fideszes politikust, aki a megkeresésükre tagadta a történteket. Hozzáfűzte, ha a nevét le merik írni, jogi lépéseket tesz.

Mi történt Kozma Lilla Rita szerint?

Kozma elmondása szerint 2009-ben, az európai parlamenti választásokra készülve épp kopogtatócédulákat szedtek az utcájukban, amikor az egyik aktivistától hallott a Fidelitasról, és úgy döntött, belép az ifjúsági szervezetbe. Megjegyezte, hogy nem igazán voltak akkoriban barátai, bántalmazó családból jött, ám ma már hiszi, ha nem ilyen lett volna az otthoni légkör, eszébe sem jut belépni a Fidelitasba.

Mint mondta, a 2009-ben zajló kampány idején saját telefonjáról kellett intéznie a szavazásra buzdító hívásokat. Azt ígérték neki, hogy utólag majd megtérítik a telefonbeszélgetések díját. Ekkor irányították a már említett önkormányzati képviselőhöz.

„Végül a lakóhelyemhez közel beszéltük meg a találkozót, ami előtt írt egy sms-t, hogy az utcában lévő buszfordulóban vár autóval. Odamentem és kinyitottam az ajtót, de nem akartam beszállni, csak gyorsan elintézni a kifizetést.

Megmutattam a számlát és vártam, hogy odaadja a pénzt, aztán mindenki mehet a dolgára. De ő sürgetett, hogy szálljak be és majd az autóban megbeszéljük. Furcsának tartottam, mert nem értettem, mit kell ezen megbeszélni, de 15 éves voltam, ő pedig felnőtt, nyilván nem gondoltam rosszra, szót fogadtam és beültem mellé”

– idézte fel a történteket.

Nagyon súlyos vádak merültek fel

A politikus ezután elindult az autóval, majd a magánéletéről kérdezte Kozmát.

„Végül nem messze az otthonomtól leparkolt egy szántóföld szélén. Emlékszem, hogy hatalmasra nőttek a kukoricák. Itt leállította az autót, rám nézett, és újra megkérdezte, hogy mit szeretnék, amire elismételtem, amit már korábban is mondtam, hogy csak a telefonszámlát szeretném rendezni.

Simogatni kezdett.

Először a hajamat, aztán a bal karomat, amit egy idő után az ölébe húzott. Elhúzódtam, de nem hagyta abba: fogdosni kezdte a m€llemet, és a belső combomat. Innentől kezdve kiesett minden. Képszakadás. Lefagytam, leblokkoltam, semmit sem tudtam csinálni, teljesen megsemmisültem mellette”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az eset után idegösszeomlást kapott, terápiára kezdett járni, hogy feldolgozza a zaklatást. Mellesleg a történtekről pár nap múlva beszámolt két idősebb nőnek, akik a Fidesz tagjai voltak. Ők nem vették komolyan a tinédzser Kozmát, azt mondták neki, hogy

egy kis „simi” nem nagy ügy, biztos nem volt olyan rossz.

Kozma Lilla Rita 2011-ben kilépett a Fidelitasból.

FRISSÍTÉS:

Megjelent cikkünkkel kapcsolatban az alábbiakat juttatta el szerkesztőségünkhöz a három, fideszes kaposvári alpolgármester. Levelük tartalmát változtatás nélkül közöljük:

„Tisztelt Szerkesztőség!

A mai napon megjelent, kaposvári állítólagos sze*uális zaklatással kapcsolatos cikkükre az alábbiakat küldjük:

A Fideszben zéró tolerancia van mindenfajta bántalmazással szemben!

Azonban amit látunk az aljas rágalom, egy alaptalan, mindenfajta bizonyíték nélküli politikai támadás, a baloldalhoz köthető személy állításai hazugságok. A háborúpárti dollárbaloldal és a dollármédia a kampányban mindent bevet, még a legaljasabb módszereket is.

A dollárbaloldallal szembeni harcot megvívjuk, mindent megteszünk azért, hogy Magyarország békéjét és biztonságát a háborúpárti erőkkel szemben megvédjük.

Üdvözlettel:

Borhi Zsombor alpolgármester
Dér Tamás alpolgármester
Pintér Rómeó alpolgármester”

Kapcsolódó:

DK: Kaposvár fideszes alpolgármestere érintett az újabb ped0filbotrányban

Váratlan fordulatot vett a Fidelitas drogbotrányba keveredett hódmezővásárhelyi exalelnökének ügye

Valódi Hírek