Csodás arcbőr, smink nélkül? Igen! Ha ezekre odafigyelsz, nem kell többé alapozó (x)
2024. máj 3. 11:14
Mi történt? Kidobták a temetőből Polgár Árpiékat
Fotó: Blikk/Pozsonyi ZitaKülönleges módját választotta az ünneplésnek a házaspár
Ezeket láttad már?
Polgár Árpád és imádott felesége, Tünde a magyar internet kétségkívül egyik legaranyosabb párosa, akikről már a képernyőn keresztül is süt, hogy mennyire odavannak egymásért. A csodálatos házaspár nemrég ünnepelte a 25. házassági évfordulóját, a szerelmesek pedig úgy döntöttek, hogy kedvenc amerikai városukban, a Jazz zene otthonába, New Orleans-ban ünneplik majd azt.
Azóta is töretlen a rajongás (Fotó: Blikk/Zsolnai Péter)
A túra során a pár ellátogatott a város egyik legnépszerűbb turista célpontjához, a Metairie Temetőhöz, ahol a város történetének legnagyobbjai nyugszanak, többek között egy woodoo papnő is, azonban az útjuk hamar véget ért.
„Gyerekek... Életünkben először, kidobtak bennünket a temetőből! Mondjuk ez szerintem jó, mert ezzel azt mondják, hogy még nem vagyunk odavalók! Szerintem ez a woodoo papnő átka volt, hiszen az ő sírjához még eljutottunk. Mindenesetre szerintem jó jel, hogy még akkor sem engednek be minket a temetőbe, ha lefizetjük a portást!” – kezdte nevetve Tünde, akitől férje vette át a szót.
„Az van, hogy az összes jegy elkelt, mire kimentünk a temetőbe. Volt ott egy portás és mivel mi magyarok vagyunk, hát bepróbálkoztunk. Először próbáltam egy tízessel, de éreztem, hogy kevés lesz. Bár szerintem csak hülye volt, mert nem fogadhatja el ott, ahol kamerák voltak. Végül vagy ötször elmondta, hogy fejenként huszonöt dollár a túra, mire Tünde adott neki egy ötvenest. Végül be is engedett minket, de egy perc múlva érkezett valaki, aki kizavart minket!” – mesélte Árpi, szintén hatalmas mosollyal.
Ezeket olvastad már?
Szétszedik a kommentelők Kasza Tibi feleségét: "Maga az igényesség..." Itt a friss fotó, már tisztán látszik! Kismamapocakot villantott a TV2 sztárja! Most jött a szörnyű hír: a nyílt utcán találták meg a népszerű tévés holttestét Augusztusra várja a gyerekeket Mikes Anna: csodálatos hírt osztott meg Krausz Gábor szerelme Megszakad a szív! Katalin hercegné nincs olyan állapotban, hogy Vilmossal tartson, pedig...Kövesd a Blikk Rúzs cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Ön felkészült már a szandálszezonra? - Tippek az ápolt lábakért (x)
Kíváncsi mi a legjobb kiegészítő egy nyári partira? - Megmutatjuk (x)
C-vitamin tippek – hogy bombaformában legyen a strandszezonra (x)
Önnek csak egy apróság, de másnak az élete - így segíthetünk a plazmaadással (x)
Nem is gondolná, milyen sok embernek segíthet ezzel az aprósággal (x)
3 tengerparti úti cél, amit az egész család imádni fog (x)
PARTNEROLDALAK
Baljós előjelek: ilyen lesz a 2024-es nyár az első előrejelzések szerint
Amanda Bynes: rá sem ismerni az egykori gyerekszínészre
Így néznek ki manapság a Harry Potter-filmek szereplői
Így néznek ki manapság az Agymenők sorozat színészei
Örökre megváltozik a világ: 2024 lehet az eddig ismert valóság vége
Az idő vasfoga: így néznek ki most az eredeti Baywatch szereplői
Ez történt a nővel, aki 104 évesen kiugrott egy repülőből - videó
„Teljesen más az életvitel, már vágytam erre” – ilyen 23 év után hazaköltözni az USA-ból
BLIKK
Ők tűntek el a Dunában: ezt az öt embert keresik még a kishajó utasai közül
„Több nyelven beszél, az ágyban pedig Tigris” – Félmeztelenül mutatta meg a szerelmét Alekosz: épp egy svájci luxusszállodában lazulnak – fotón a villantás
Testvérpár is van a verőcei hajóbaleset áldozatai között: most is a vízen kutatnak az eltűntek barátai
Halálos hajókatasztrófa Verőcénél: ez a 110 méter hosszú szállodahajó tarolhatta le a motorcsónakot
Rémisztő haláleset történt a 4-es metrónál vasárnap reggel: berántotta a férfi ruháit a mozgólépcső a Rákóczi téren
LEGOLVASOTTABB
Szétszedik a kommentelők Kasza Tibi feleségét: "Maga az igényesség..."
Itt a friss fotó, már tisztán látszik! Kismamapocakot villantott a TV2 sztárja!
Ilyen ügyesen csücsül a kis Amara: Kulcsár Edina édes fotón mutatta meg legkisebb lányát
Intelligensen szakítottak Ábel Anitáék
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, közös fotóval tudatták a nagy hírt