Külön titkárságot biztosít neki a Parlament. Csak a titkárságvezető havi 2,4 milliót kap havonta.
Novák Katalin volt államfő titkárságvezetője bruttó 2,4 millió forintot kap havonta, két titkársági munkatársa 1 millió, illetve 850 ezer forint bruttót keres, egy gazdasszony pedig bruttó 700 ezer forintot – közölte az RTL Híradóval az Országgyűlés Hivatala.
Novák Katalin volt államfő titkársága több millió forintba kerül havonta/Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Az ügyet először Hadházy Ákos független képviselő piszkálta meg. A honatya Facebook-oldalán osztotta meg, amit talált a parlament belső hálózatán és alaposan kikerekedhetett a szeme a számok láttán.
A törvény alapján a titkárság elhelyezéséhez ráadásul helyiséget is kell biztosítani. Az Országgyűlés Hivatala a három titkárnőnek három különálló szobát adott.
Mint ismeretes Novák Katalin államfői megbízatása február 26-án szűnt meg a kegyelmi botrány miatt. A volt elnök anyagilag nem járt rosszul, továbbra is államfői fizetést kap életet végéig és bármikor kérheti azt, hogy az állam egy biztosítsa a „méltó” lakhatását.
18 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az utolsó mondatoddal teljes mértékben egyetértek, de azért megjegyezném, hogy habár a háborgás hullámai n. katica korlátozottan cselekvőképes egyén nevét rajzolják ki, azért a mélyben ott van a többi sumák is, mindazok, akiket felsoroltál. Vajon mikor hozták ezt a rendeletet a bukottak javadalmazásáról? Vajon kik szavazták meg? Akkoriban vajon mekkora visszhangja volt? Vajon a törvényhozóknak eszükbe jutott, hogy megeshet, hogy alkalmatlanság illetve méltatlanná válás is lehet oka a hivatalvesztésnek?
A képviselői mentelmi joggal bezzeg megy a sz@rakodás amennyiben ellenzéki az a képviselő, a kormánypárti gazembert bezzeg kikérővel hozzák el a költségvetési szavazásra a parlamentbe a bírósági tárgyalásról, amely a díszes képviselő költségvetési csalása ügyében folyt.
Sokat repült ami igencsak fárasztó volt!
Hogy bírta ki nem is értem!? Ennek archiválására szolgál majd a titkárság
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás