A GVH által előírt kötelezettségek alapján a Viber alkalmazás használói könnyebben megismerhetik a platform jellemzőit.
A hazai 64-75 éves korosztályban száz nyugdíjasból tíz még dolgozik – írja a hvg.hu. Ez az arány nálunk a legmagasabb a visegrádi országok között.
Az EU-nak néhány napja beadott konvergenciaprogram szerint 2010 és 2023 között a visegrádi országok között Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben a 65-74 éves korosztály foglalkoztatottsága, megközelítőleg 280 százalékkal, azaz mintegy 88,5 ezer fővel. Bár az emelkedés mértéke Szlovákiában is hasonló volt, ott a kisebb népesség miatt ez csak plusz 35,3 ezer főt jelent. Lengyelországban közel kétszeresére nőtt a kérdéses korosztály foglalkoztatottsága (plusz 262 ezer fő), Csehországban pedig 140 százalékos volt a növekedés (plusz 87 ezer fő).
A korcsoport foglalkoztatottsági rátája is Magyarországon a legmagasabb, mintegy 10 százalékos, míg Lengyelországban 6, Szlovákiában 4, Csehországban pedig 2 százalékos. Magyarországon tehát 100 nyugdíjasból 10 továbbra is dolgozik a nyugdíja mellett. Emögött az adat mögött alighanem megélhetési problémák sejlenek fel, elvégre a nyugdíjminimum 2008 óta változatlanul 28 500 forint havonta.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi
- Súlyos dolgot derített ki egy kutatás a koronavírusról
- Óriási kockázatot jelentenek az SUV-k – itt vannak a részletek
- Tényleg megvan a válasz az ősi piramisok titkára?
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent