A Tisza Párt a VII., a XI. és a XVIII. kerületben is indít polgármesterjelöltet, az ehhez szükséges íveket már fel is vették a párt színeiben indulók. Kiderült az is, hogy az egyik jelölt a Színes Erzsébetváros polgármesterjelöltje lett volna, de most már a Tisza Párt színeiben indul - írja az RTL.
A portál emlékeztetett, ahhoz, hogy a párt fővárosi listát állíthasson, legalább három polgármesterjelöltre van szüksége. Korábban felmerült, hogy a III., a XV. és a XXII. kerületben is indulnának, de ezeken a helyeken a hivatalos választási oldal szerint még nem vette fel senki sem az ajánláshoz szükséges íveket a Tisza Párttól.
A VII. kerületben Lajos Béla, a Színes Erzsébetváros politikusa lesz a jelölt; a XI. kerületben Orbán Árpád Istvánt indítaná polgármesternek a Tisza Párt; míg a XVIII. kerületben Balogh Balázst jelölik a június 9-i önkormányzati választásra. A lap felidézte azt is, hogy Lajos Bélának korábban már kint voltak a plakátjai, ugyanis a Színes Erzsébetváros jelöltjeként lett volna polgármesterjelölt. A valasztas.hu adatai szerint az ő jelölését törölték/visszavonták, és már a Tisza Párt indulójaként lenne polgármester. Egyéni körzetben viszont továbbra is a Színes Erzsébetváros jelöltjeként szerepel.
Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, országjárása sümegi állomásán Magyar Péter bejelentette, hogy elindul a Tisza Párt a fővárosi önkormányzati választáson. "Nincs ahhoz elég időnk, hogy főpolgármestert indítsunk, és hogy meglegyen a fővárosi közgyűlésben a többségünk. Pedig lehet, hogy jó eséllyel indulhatnánk” - fogalmazott Magyar Péter, majd azzal folytatta, hogy fővárosi listát állítanak, és „akármennyire nem tetszik” ez a DK-nak és a Fidesznek, elérnek egy olyan eredményt, hogy nélkülük se a kormánynak, se az ellenzéknek nem lehet majd többsége a fővárosi közgyűlésben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megjött a hír, amire sokan vártak: így zárja a hetet a forint Pénteken erősödött a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is nyereséggel fejezte be.
- Puzsér Róbert váratlan bejelentése: idén is el akart indulni a főpolgármesterségért A publicista az ATV műsorában jelentette be, hogy a Hard Talk nevű pódiumbeszélgetésre mindhárom főpolgármester-jelöltet meghívta, egyelőre Karácsony Gergely és Vitézy Dávid jelezte, hogy részt vesz az eseményen. Sőt kiderült, eredetileg ő is el akart indulni a főpolgármesteri székért az idei választáson.
- Rettenetes hír jött a magyar hajléktalanokról: rosszabb a helyzet, mint bárki gondolta volna A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember.
- Brutális baleset történt a 4-es főúton, teljes útzárt van Kenderesnél Halálos baleset történt péntek délután Kenderes külterületén, a 4-es számú főút 136-os kilométerszelvényénél. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás van - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.