Hirdetés

A bűnügy szálai egészen 2018 szeptemberéig érnek, Vig és két barátja a vád szerint akkortól kezdve több mint fél éven keresztül szervezetten, harminckét sértettet tévesztettek és károsítottak meg, valamint további nyolc személyt kíséreltek meg becsapni.

A csaláshoz felhasználtak egy ghánai céget, egy kitalált történetet egy dúsgazdag, ám valójában nem létező befektetőről, valamint sok hiszékeny embert.

A bűnszövetség a vádirat szerint több mint hetvenmillió forinthoz jutott csalárd módon, illetve további tizenhatmillió forintot is megkíséreltek megszerezni.

Egyes károsultak a kicsalt összegeket közvetlenül Vig ügyvédi letéti számlájára utalták,

a pénzeket pedig a jogász pár órával az utalások után az irodájához közel eső bankautomatából fel is vette.

Korábban írtuk

Vig Mór esetében tavaly februárban már nem jogerősen döntés született, az ex-ügyvédet – miután mindent beismert – két év börtönbüntetésre ítélték, aminek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették.

Az ítéletet a Fővárosi Törvényszék ugyanakkor hatályon kívül helyezte, és Vig Mór ügye visszakerült elsőfokra, majd a bíróságon a férfi pár hónapja újra elismerte a bűnösségét.

A gyors ítélet azonban elmaradt, Vignek még további tárgyalásokon is részt kell vennie.

A praxisától már eltiltott ügyvédnek van két vádlott-társa is, egyikük büntetett előéletű, illetve rengeteg csalási ügye miatt

jelenleg is szökésben van, nemzetközi körözés van kiadva ellene.

Vig Mórt a csalási botrányán kívül a múltban már más ügyekben is „elővették”, a súlyos testi sértés kísérletétől a vesztegetésig bezárólag.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.