A színésznő számított rá, hogy az SZFE-s kiállásának lesz következménye.
22 év után otthagyja a Nemzeti Színházat Udvaros Dorottya.
„Már nem vagyok tagja a Nemzeti Színháznak. Vidnyánszky Attila valóban nem hosszabbította meg a szerződésem” – mondta a Magyar Hangnak.
Udvaros Dorottyát kirúgták a Nemzeti Színházból/Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A színésznő négy darabban is játszott a színházban, s már egy hónapja lehetett sejteni, hogy nem hosszabbítják meg a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész szerződését a következő évadra.
Udvaros a lapnak azt mondta, mivel nyugdíjas, Vidnyánszky minden különösebb magyarázat nélkül megszüntetheti a szerződését.
„Másrészt az igazgató úr szerint nem teljesítettem a kötelező előadásszámomat.”
Úgy véli, nem a színészeken múlik, hányszor játszanak. A Nemzeti sajátos műsorpolitikája miatt nehéz is lenne kellő számú előadást játszani. Előfordul, hogy két előadás között négy hónap telik el.
Valószínűleg Vidnyánszky anyagi problémákra hivatkozhatott, mert a színésznő szerint ha valóban anyagi problémák vannak, akkor miért kell újabb és újabb külföldi rendezőt leszerződtetni egy zsák pénzért? Szerinte a Nemzetiben már alig rendeznek magyar művészek”.
Udvaros szerint a kirúgása mögött bosszú is állhat, mivel az utóbbi években többször is megszólalt a Nemzeti Színházat érintő és közéleti kérdésekben, például kiállt a korábbi SZFE-es diákok mellett. Számított rá, hogy a korábbi kijelentéseinek következménye lesz.
„Nem vagyok érinthetetlen, nem vagyok a magyar színjátszás szent tehene, sem a Nemzeti örökös tagja. Ha egy igazgató úgy érzi, hogy nem tud velem dolgozni, lehetősége van rá, hogy elküldjön. Papíron a kirúgásom nem kifogásolható. Más kérdés, hogy érzelmi szempontból hogyan néz ki az ügy. De nem is magam miatt vagyok feldúlt, a színház helyzete kavar fel”.
- jelentette ki.
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Sebaj, az erdélyi és kárpátaljai géniuszok majd utat mutatnak!
Új hozzászólás