Ujhelyi: Komoly feladvány Magyar Péteréknek, hogy a lendülettel ne harapjanak túl nagyot

2024. május 3. – 09:28

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz év után távozik az Európai Parlamentből Ujhelyi István, aki még MSZP-sként lett képviselő, ebből az alkalomból adott interjút a 24.hu-nak. Ujhelyi a lapnak többek között beszélt az unióról, Kínáról, és Magyar Péterről is, az interjú fontosabb részletei a következők:

  • szerinte Orbán maga a Fidesz, Magyarországon rendszerváltás kell, ahogy az a nyolcvanas években is történt,
  • szerinte nem tudni, hogy lesz-e Orbán utáni Fidesz,
  • lehet igaza fideszes képviselőnek is, Ujhelyi nem szereti a kalitkát, neki kell a szabadság. „A szocialista EP-frakcióból is sokszor szavaztam ki, mert sokkal nemzetibb és hazafibb vagyok, mint esetleg más itteni képviselő” – mondta.
  • Magyar Péter szerinte rövid távon az ellenzékre, közép távon az egész rendszerre veszélyes. „A Momentum helyében nem hánynék epét a Magyar Péter-jelenségtől, hanem felvállalnám a liberális párt szerepét, és utaznék a liberális szavazókra” – mondta.
  • „Komoly feladvány Magyar Péterék számára, hogy a lendülettel ne harapjanak túl nagyot, mert ha átesnek a ló túlsó oldalára, azzal már kárt is okozhatnak. Feltéve, ha tényleg a Fidesz leváltása a céljuk” – mondta.
  • Ujhelyi marad Brüsszelben, júniustól az ENSZ turisztikai világszervezetének brüsszeli vezetője lesz, lesz egy NGO-ja, és egyszerre lesz amerikai és kínai hátterű felkérése
  • szerinte az ő képviselői irodájuk az egyik legtranszparensebb az EP-ben. „Rendszeresen kirakunk minden találkozót az átláthatósági oldalra. Nem bújok el sötét kocsmákba, hanem szándékosan itt bent találkozom emberekkel” – mondta.
  • neki egy tabu van, Moszkva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!