Szerkesztőségeket perelt be Orbán Viktor

2024. május 3. – 09:27

Másolás

Vágólapra másolva

Több szerkesztőséget beperelt Orbán Viktor magánszemélyként, amiért azok lapszemlében lehozták, hogy a SPAR átalakította működését és Svájcba menekítette magyarországi vagyona egy részét, írja a Media1.

A szóban forgó szerkesztőségek között ott van a 24.hu, a 444.hu, a Klubrádió, a Hírklikk, de még az Index.hu és az Economx is. A hírt a Klubrádió főszerkesztője, Hardy Mihály megerősítette, azt mondta, hogy már pénteken sor kerül a médiumot érintő tárgyalásra. A hírt igazolta még Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője, a Hírklikk egyik illetékese és Kardos Gábor, a 444 kiadója, a Magyar Jeti Zrt. vezérigazgatója is.

Azt nem tudni, hogy a per más médiumokat is érint-e, a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya és a bíróság elnöksége sem válaszolt a Media1 ezzel kapcsolatos megkeresésére.

A lap úgy tudja, hogy a pert SPAR-ral kapcsolatos cikkek miatt indította a miniszterelnök, amelyekben a sajtótermékek azt írták: a cég Svájcba menekítette magyarországi vagyona egy részét, így akadályozva meg, hogy az Orbán Viktorhoz közeli oligarchák megszerezzék a vállalatot. A témáról először az Economx számolt be, ezt vette át a többi perbe vont médium.

A témában megkerestük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, ahogy válaszol, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!