Drámaian visszaesett a lakásépítések száma

Az alacsony lakásépítési aktivitást csak néhány nagyobb beruházás élénkítette.

Hogyan lehetnek ekkora eltérések a közvélemény-kutatások között?
Magyar Péter miatt ekkora a bizonytalanság?
Milyen módszerrel készülnek a felmérések?

Online Klasszis Klub találkozó élőben Hann Endrével!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Medián ügyvezető igazgatójától!

2024. június 5. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

2024 I. negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. 

A KSH adatai szerint 2024 I. negyedévében 2779 lakást vettek használatba, ami 23 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakihoz képest. A fővárosban 35 százalékkal kevesebb, összesen 910 lakás épült. A megyei jogú városokban 7,7, a többi városban 22, a községekben pedig 16 százalékkal kevesebb lakást adtak át, mint 2023 első negyedévében.

Budapest lakásépítését továbbra is erős területi koncentráció jellemzi, ezúttal a XI. kerületben adták át az új lakások közel felét (48 százalék). 

Pest régió lakásépítése 15 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.

A vidéki régiók lakásépítését összességében visszaesés jellemezte. Néhány vármegyeszékhely kiemelkedő számú új lakása ugyanakkor az adott régió növekedéséhez is hozzájárult. Kecskemét adta a teljes Dél-Alföld régió lakásépítésének felét (52 százalék) és a székesfehérvári építkezések súlya is meghatározó volt Közép-Dunántúl lakásépítéseinek alakulásában.

A Nyugat-Dunántúl régió lakásépítésében döntő szerepet játszó Győr-Moson-Sopron vármegyei új lakások száma alig haladta meg az egy évvel korábbinak a felét, így a régió egészében is jelentős, 39 százalékos visszaesés következett be.

Véleményvezér

Ugyanaz a sör duplaár felett itthon, mint Németországban

Ugyanaz a sör duplaár felett itthon, mint Németországban 

Dúskálunk a jólétben, ehhez nem fér semmi kétség.
Ajaj, már a diplomások számában is az utolsó előtti helyen vagyunk

Ajaj, már a diplomások számában is az utolsó előtti helyen vagyunk 

Írország fejlődése egészen elképesztő a felsőoktatásban.
Ha a szomszéd Rád lő a kerítése mögül, visszalőhetsz-e, avagy a háború újabb vitapontja

Ha a szomszéd Rád lő a kerítése mögül, visszalőhetsz-e, avagy a háború újabb vitapontja 

Új időszak kezdődik az orosz-ukrán háborúban.
18 millió forintba kerülő önkéntes munkát talált Hadházy Ákos

18 millió forintba kerülő önkéntes munkát talált Hadházy Ákos 

Önkéntes munka, aminek kapcsán azért a tűzhöz közeliek el tudnak hozni majd 20 millió forintot.
Ez ciki, a kockázati tőkebefektetők még Ukrajnába is szívesebben mennek, mint hozzánk

Ez ciki, a kockázati tőkebefektetők még Ukrajnába is szívesebben mennek, mint hozzánk 

2024 első negyedéve siralmas a magyarországi kockázati befektetések területén.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo