Óriási szükség van hozzá az energetikai átálláshoz
Fotó. Shutterstock

Az egekbe szökött az egyik legfontosabb fém ára

Több iparág is nagy mennyiségben használ rezet. Nélkülözhetetlen például az energetikai átálláshoz, hiszen a szélturbináknak és a villanyautóknak is fontos összetevője, valamint számos más elektronikai eszközben is megtalálható. Most csúcsokat dönt az ára.


Nagyon magasan a réz ára

Jelentősen emelkedett a réz ára a londoni fémtőzsdén. Csak az idén 16 százalékkos drágulásnál tart és többször áttörte a tonnánként 10 ezer dolláros szintet is.

Az ára elszállásának legfőbb okai között szerepel, hogy a rezet széles körben használják az elektronikai iparban. Különösen kiemelendő a szerepe az elektromos autók és a szélturbinák gyártásában.

A réz keresletnövekedésével nem tudja a lépést tartani a termelési kapacitás. Például az új bányák kiépítésének hosszú időtartama, a társadalmi ellenállás, a termelőeszközök magas ára és a munkaerőköltségek növekedése miatt sem.

A Vg megjegyzi, a piaci szereplők - köztük befektetési bankok és fedezeti alapok - arra számítanak, hogy a bányavállalatok a részvényesek nyomása miatt nem fognak új projekteket finanszírozni. Márpedig ez azt jelentheti, hogy a következő években is tovább fog emelkedni a réz árszintje.

Hiány fenyeget?

A Fitch Solutions-höz tartozó BMI korábbi elemzése szerint több mint háromnegyedével emelkedhet a réz világpiaci ára a következő két évben. A drágulást elsősorban kitermelési problémákkal, valamint a megújuló energia térnyerése miatt a fém megugró keresletével magyarázzák.

Emellett az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől kamatcsökkentés várható az idén, ami gyengítheti a dollárt. Mindez vonzóbbá teheti az abban jegyzett rezet a külföldi vevőknek – írja a CNBC.

Továbbá valószínűsíthető, hogy a javuló gazdasági környezet növelni fogja a globális igényeket az elektronikus berendezésekre és az ipari eszközökre. Márpedig ezen szerkezetek gyártásához jellemzően szükség van rézre. Akárcsak az elektromos járművekhez, hálózatokhoz és szélturbinákhoz, amelyek piaca szintén erőre kaphat az idén.

A Goldman Sachs is jelentős rézáremelkedésre számít, amihez például a rézbányászattal kapcsolatos környezetvédelmi aggályok is hozzájárulhatnak. Mindez több mint félmillió tonnás hiányt eredményezhet a globális rézpiacon 2024-ben.

Ne hagyd ki!