Élet-Stílus

Házasság első látásra: Bogi és Geri elmondták, jóban maradtak-e a válásuk után

TV2
TV2
A fináléban Bogi úgy döntött, férjével ellentétben nem szeretné tovább folytatni a frigyet.

Múlt pénteken került adásba a Házasság első látásra fináléja: a kísérlet végéhez érve Gergő szerette volna, ha Bogival férjként és feleségként folytatják tovább kapcsolatukat, ám utóbbi nem volt nyitott erre. Hogy a forgatásokat követő egy évben hogyan alakult a viszonyuk, most a Tények Plusz stábjának meséltek, ahogyan a héten korábban Gyöngyi és Csabi, Hilda és Laci, illetve Peti és Enikőis.

Azt gondolom, hogy ebben a műsorban én mindenki Gerije voltam úgymond, ha lehet azt mondani. Szerintem mindenkivel jóban vagyok, nyilván az exfeleségemmel is

– árulta el az üzletkötő, aki saját bevallása szerint a kezdeti súrlódások ellenére nagyon megszerette Bogit.

Nem kedveltem annyira, de a műsor végére nagyon megkedveltem. Ott a végén, amikor olvastam fel a mondókámat, végigment bennem az egész, amit átéltünk együtt. El is csuklott a hangom, pont azért, mert tök jó dolgon mentünk át, és megismertem valakit, akit az elején gyakorlatilag nem is szerettem. Mondhatom ezt.

Volt férje szavait a manager is alátámasztotta: mint mondta, bár sok dolog történt velük az elmúlt egy évben, a barátságok továbbra is tart, heti rendszerességgel beszélnek, az elmúlt időszakban pedig napi szinten tartották a kapcsolatot.

Végülis tényleg nyertünk, mert szerintem ez olyasvalami, ami nem azt mondom, hogy örök életre szóló, de valószínűleg egy nagyon-nagyon hosszú időn át tartó barátság

– mondta Bogi, aki a műsor kezdeti szakaszában sok bántó megjegyzést kapott, ahogyan azonban haladt a történet és ő is változott, a neki szánt üzenetek hangneme is más lett.

Elárulta, hogy a reality után rátalált a szerelem, mostanra viszont zátonyra futott ez a kapcsolat.

Szép dolog a szerelem. Még mindig utálom, de most már azért úgy kacsintgatunk egymásra.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik