Időjárás
A hétvégén már sok lesz a napsütés
Pénteken még erősen felhős, borult lesz az ég és többfelé, többször kell esőre számítani, akár zivatar is kialakulhat. Szombaton és vasárnap azonban már sok lesz a napsütés, olykor élénk széllel és 22-27 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletekkel.
2024.05.03 06:55MTIPénteken még erősen felhős vagy borult lesz az ég, szakadozások, vékonyodások elsősorban északkeleten fordulhatnak elő. Továbbra is főként az ország délnyugati felében kell számítani ismétlődő esőre, záporesőre, néhol zivatar is lehet. Északkeleten, keleten a legkisebb a csapadék esélye, más helyeken, illetve a tartósabban csapadékos délnyugati részeken akár nagyobb területen hullhat kiadós mennyiség. A csapadékhajlam a nap második felében fokozatosan csökken. Általában a keleties, a Nyugat-Dunántúlon az északi szelet kísérhetik élénk, néhol erős lökések, de zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 15-27 fok között alakul, a csapadékosabb délnyugaton mérhetők majd az alacsonyabb, északkeleten a magasabb értékeket.
Szombaton általában sok napsütésre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel, de helyenként előfordulhat zápor, egy-egy zivatar is. Főleg az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. Hajnalban 7-14, délután 22-27 fok várható.
Vasárnap általában sok napsütésre van kilátás gomoly- illetve fátyolfelhőkkel, szórványosan kialakulhat záporeső, zivatar. Helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 6-14, a csúcsérték 21-27 fok között valószínű - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06