Hirdetés

Az ország egyik felén tombolt a vihar, a másik felén megjelent sarki fény az este

Nap Híre portré Nap Híre

Idén már harmadszorra volt látható a sarki fény Magyarországon.

Idén harmadjára jelent meg hazánk északi égboltján a sarki fény, amit egy közepesen erős, G2-es geomágneses vihar hozott létre - számolt be róla az Időkép. Felidézték: a mostani kicsit visszafogottabb volt az április 19-i műsorhoz képest, ráadásul sok helyen felhők is borítják az eget. Ám ennek ellenére Dobán és Debrődön is sikerült felvételt készíteni a látványos jelenségről. 

A sarki fény előtt még egy 'űrmedúza' is átúszott

Hivatkozás másolása

Az Időkép beszámolt arról is, hogy a saki fény előtt a Space X Falcon 9-es rakétája is áthúzott az égen. Űrmedúza, angol nevén Space Jellyfish akkor alakulhat ki, amikor éjszaki, hajnali időszakban egy rakétából kiáramló gázokról visszaverődnek a horizont alatt nem túl "mélyen" tartózkodó Nap sugarai. lyenkor a légköri nyomásnál sokkal nagyobb erővel távozó gázok a levegőben oldalirányban erősen szétterülnek, így alakul ki a “medúza” alakja.

Míg északon a sarki fényben gyönyörködhettek a szemfülesek, addig a Dunántúlon leszakadt az ég és villámokkal, dörgéssel és felhőszakadással ért oda a viharos idő. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés