Magyarok, akik nemcsak otthonra találtak az Újvilágban, de óriási hatással voltak az egyetemes fotóművészet és a történelem alakulására. Az ő munkásságukból nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A nagy nevek – André Kertész, Robert és Cornell Capa, Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi, Kondor György – mellett a ma már kevésbé ismert, feledésbe merült alkotók munkái is felvillannak. Már csak utóbbiak miatt is érdemes ellátogatni a Hősök terére.
A brit Modern Photography magazin 1931-ben listázta a világ száz legjobb fotográfusát, az összeállításban kilenc magyar származású alkotó szerepelt, köztük André Kertész, Moholy-Nagy László és Martin Munkácsi. Pár évvel később, 1937-ben Arnold Gingrich a Coronet című fotográfiai magazinban pedig feltette a (költői) kérdést: „Mit tehetünk, ha a legjobb fotográfusok, úgy tűnik, mind Magyarországon születnek?”
A XX. század vitathatatlanul a magyar fotográfusok nagy korszaka volt. Erőteljes hangú, úttörő alkotóké, akik bár ugyanazt az eszközt használták, mégis sokféle univerzumot teremtettek. Eltérő nézőpontjaikat összekötötték közös gyökereik, noha már itthon is kiemelkedő művésznek számítottak, hazájuktól távol váltak „világmárkává”. Berlin – és a Bauhaus – nélkül aligha születtek volna meg Moholy-Nagy László fotogramjai, Martin Munkácsi riportfotói; Párizs nélkül André Kertész torzói, játékos és poétikus csendéletei, vagy Robert Capa spanyol polgárháborús felvételei. Életművük azonban a tengerentúlon teljesedett ki, új utakat nyitó látásmódjuk pedig alapvetően befolyásolta az amerikai vizuális kultúrát. Ahogy azt Lyle Rexer művészettörténész megfogalmazta: „Ezek a művészek közvetett vagy közvetlen hatást gyakoroltak számos kísérletező szellemű amerikai alkotóra Aaron Siskindtől, Harry Callahanon és Arthur Siegelen át Ray K. Metzkerig, Barbara Craneig és Henry Holmes Smithig, akit Moholy-Nagy elsőként alkalmazott a chicagói sötétkamrájában.”
A Szépművészeti Múzeumban – a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek részeként – megnyílt új időszaki tárlat felvillantja azokat a legfontosabb pillanatfelvételeket, amelyek ezeket a művészeket nagygyá tették, de olyan, szintén nagy hatású alkotók munkái is helyet kaptak, akiknek életműve mára kevéssé ismert. A képek a Szépművészeti Múzeum második emeletén, a korábban raktárként funkcionáló helyiségekből kialakított kiállítótérben kaptak helyet. A rövid XX. századnak nevezett, az első világháború kezdetétől a Szovjetunió összeomlásáig tartó időszakra fókuszáló tárlat nyolc szekcióra bontva mutatja be a magyar származású alkotók útját a magyarországi kezdetektől Berlinen és Párizson át egészen a New York-i, chicagói és hollywoodi kiteljesedésig. A Magyar Fotográfiai Múzeum anyaga mellett a kiállított művek jelentős részét amerikai gyűjtemények, köztük a Virginia Museum of Fine Arts, az Art Institute of Chicago, a The Getty vagy a washingtoni National Gallery of Art kölcsönözte a kiállításra, de helyet kaptak magángyűjteményekben őrzött felvételek is.
A kiállítás a legnagyobb klasszikus, André Kertész 1914-ben, a Kálvin téren készített idilli hangvételű és festői hatású képével indul, mely még a „magyaros stílus” egyik iskolapéldája. Innen indulva jutott el Kertész azokhoz a modernista pillanatfelvételekhez, melyek a keserédes humortól, a kifogástalan időzítéstől és a precíz komponálástól váltak sajátjaivá. „Az érzéseimet fényképezem” – vallotta André Kertész. Ez a New York-i időszakban megszülető, megrendítő szépségű polaroidsorozatát nézve válik leginkább nyilvánvalóvá, a tizenöt kép a felesége halála utáni depressziós időszak lenyomata.
Érdeklődő az Egyesült Államokba kivándorolt, ott ismertté vált magyar származású fotómûvészek munkáiból nyíló, Kertész, Moholy-Nagy, Capa… Magyar fotómûvészek Amerikában (1914-1989) címû kiállítás sajtóbejárásán a Szépmûvészeti Múzeumban 2024. április 4-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Nemcsak Kertész, de a többi, a kiállításon megjelenő alkotó is kitört az említett tradicionalista fotográfiából, hogy aztán a modernizmus felé forduljon. Mindezek ellenére nem vesztették el a lírai szépségre való fogékonyságukat: ez jól tetten érhető André Kertész egy betörött párizsi ablakról vagy a tokiói gyalogosokról készült képein, Moholy-Nagy marseille-i kikötőről készült felülnézeti képén, és Martin Munkácsi valamennyi divatfotóján.
Munkácsi a divatfotózás megújítója volt, aki a műtermek beállított enteriőrjei közül a szabadba vitte a munkát: sokszor mozgás közben, futva vagy épp a levegőbe rugaszkodva fotózta le híresebbnél híresebb modelljeit – mások mellett James Stewartot, Rita Haywortht, Bette Davist és Marlene Dietrichet –, de a fény és árnyék játékos megjelenítése is stílusának része volt. Robert Capa – akinek az 1937-es A milicista halála című ikonikus felvétele is megjelenik a kiállításon – félelmet nem ismerve merészkedett le az emberi pokol bugyraiba, és vált a legnagyobb háborús fotográfussá. Capa mellett később egy másik magyar fotós is meghatározó haditudósítóvá vált Amerikában. Kondor László 1956 után hagyta maga mögött Magyarországot, Chicagóban lett az amerikai hadsereg tagja, a vietnámi háborúban készült, szuggesztív képeiből több is látható a tárlaton. Amúgy Kondor az egyetlen, aki később hazatelepült, jelenleg a Balatonnál él.
Muray Miklós Frida Kahlo kék ruhában címû fotója az Egyesült Államokba kivándorolt, ott ismertté vált magyar származású fotómûvészek munkáiból nyíló, Kertész, Moholy-Nagy, Capa… Magyar fotómûvészek Amerikában (1914-1989) címû kiállítás sajtóbejárásán a Szépmûvészeti Múzeumban 2024. április 4-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Több olyan női alkotó is megjelenik a kiállításon, akiknek neve ma már nem hangzik ismerősen. Koffler Kamilla, azaz Ylla – aki az amerikai emigráció előtt Párizsban egy másik magyar, Ergy Landau (Landau Erzsébet) mellett dolgozott asszisztensként – az állatfotózásban találta meg saját stílusát. Szarkasztikus humora mellett attól vált kiemelkedő alkotóvá, hogy az állatokat természetes környezetükben örökítette meg. Párizson keresztül érkezett New Yorkba Barna Anna is, akinek játékbabákat ábrázoló titokzatos és szürrealista képei egy különös látásmódú alkotóról tanúskodnak, de hasonlóan izgalmasak az utcai fotói is, melyeken fanyar humorral láttatta az emberi kapcsolatokat. Művészete azonban nem teljesedhetett ki, élete tragikus véget ért: gyilkosság áldozata lett. Pár doboznyi fényképét jó barátja, André Kertész őrizte meg, neki köszönhetően ismerhetjük ma is ezeket a felvételeket.
A kisebbségek és a kívülállók társadalmi helyzetének javításáért küzdött képeivel a sokáig Németországban élő és ott jövedelmező modell- és színészi karriert befutó Marion Palfi. A nácik elől menekült Amerikába, ahol rendkívül érzékeny dokumentarista sorozataival vált ismerté. A fotózás a diszkriminatív német politikával szembeni ellenállás eszköze lett, New Yorkban az amerikai társadalom olyan kulcsfontosságú kérdéseivel foglalkozott, mint a faji előítéletek, az indiánok életkörülményei és a mélyszegénységben élők helyzete. Munkáját még Eleanor Roosevelt is méltatta.
„Te leszel a világ legtöbbet fényképezett szépsége: és amikor megöregszem, történeteket fognak írni a nőkről és rólad...” – André De Dienes (Dienes Andor) így vallott egykori szerelmének. És jóslata beigazolódott, Marilyn Monroe nemcsak Hollywood, de a világ legismertebb szexszimbóluma lett. De nem ő volt az egyetlen híresség, akit magyar fotográfus örökített meg: a mexikói festőművész, Frida Kahlo leghíresebb kék ruhás portréját magyar szeretője, Nicholas Muray jegyzi, míg Sternberger Marcell volt az, aki elkészítette Franklin D. Roosevelt elnök azon portréját, amely 1946 után felkerült a 10 centes érmére. Korábban fotózhatta Albert Einsteint is, de az 1920-as években ő volt a belga királyi udvar hivatalos fotográfusa is, az uralkodói párról készült képe szerepel az egyik hivatalos bélyegen. Cornell Capa az 1960-as elnökválasztás idején országos kampánykörútja közben John F. Kennedyt a lelkes választók gyűrűjében örökítette meg, de később a Fehér Házban is dokumentálhatta az elnök életét.
Alex Nyerges, a Virginia Museum of Fine Arts igazgatója, a kiállítás egyik kurátora beszél az Egyesült Államokba kivándorolt, ott ismertté vált magyar származású fotómûvészek munkáiból nyíló, Kertész, Moholy-Nagy, Capa… Magyar fotómûvészek Amerikában (1914-1989) címû kiállítás sajtóbejárásán a Szépmûvészeti Múzeumban 2024. április 4-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
„A magyar az egyetlen faji és nyelvi rokonságot nélkülöző nép Európában... Így ők a legmagányosabbak a kontinensen. Ez talán magyarázatul szolgál létük különös intenzitására […] kreativitásukat a reménytelen magány táplálja” – írta Arthur Koestler. Talán ez a kivetettség és a nyelvbe zártság segített ezeknek a művészeknek kiemelkedővé válni. Az Újvilágban az egyetemes fotográfia volt a nyelvük, képeik beszéltek helyettük.
Kertész, Moholy-Nagy, Capa… – Magyar fotóművészek Amerikában (1914–1989), Szépművészeti Múzeum. Kurátorok: Alex Nyerges, a Virginia Museum of Fine Arts igazgatója és Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója. Augusztus 25-éig
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2024/15. számában jelent meg április 12-én.
