• Áprilisban elvégezték a szükséges karbantartási feladatokat a püspökladányi Sárrét Kincse fürdőben, így múlt hétvégére már újranyitották a kinti gyógymedencéket, ma pedig az úszómedencét is birtokba vehetik a vendégek.

  • Erre a napra jelentős árengedménnyel készülnek.

Hajdúszoboszlótól 26 kilométerre nyugatra található Püspökladány, ahol egy családias, barátságos gyógyfürdő üzemel. A Sárrét Kincse Gyógy- és Strandfürdő egész évben látogatható, gyógyászati szolgáltatásokkal, illetve két fedett és két szabadtéri gyógymedencével várják – a téli időszakban is – a vendégeket.

A strandszezonban ez további szabadtéri medencékkel egészül ki. Ennek első lépése, hogy ma, május 3-án megnyitják az úszómedencét. Majd ezt követi a tanmedence és gyermeknapon a gyermekmedence.

A mai nyitónapra egy jelentős kedvezménnyel is készülnek. Pénteken mindenkinek 50 százalékos árengedménnyel kínálják a napi belépőjegyeket. Ugyanakkor azoknak sem kell aggódniuk, akik most nem tudnak ezzel a lehetőséggel élni, hiszen a Sárrét Kincse fürdő országos szinten is a legkedvezőbb jegyárakat biztosító gyógyfürdők közé tartozik.

A felnőtt napi belépő 1950 forintba, nyugdíjasoknak és diákoknak 1600 forintba kerül, a gyermekbelépő ára (14 éves korig) 1100 forint. Ezekből az árakból a helyi lakosoknak kedvezményt biztosítanak, de délután is válthatók olcsóbb belépőjegyek.

Püspökladány termálfürdő úszómedence

A napokban a Ladány TV is készített egy tudósítást a fürdő szezonra való felkészítéséről. Április 15. és 26. között ugyanis megejtették a szokásos karbantartási szünetet, ami a gyógyfürdő szabadtéri részét érintette.


Februárban írtunk arról, hogy milyen éve volt tavaly a püspökladányi fürdőnek, amit itt olvashatnak. Ebből azt is megtudhatják, hogy mi jelenti a fő vonzerejüket.

Hajdú-Biharban tegnap egy vadonatúj termálkempinget is átadtak, erről itt találnak további információkat.