Rövid Facebook-videóban jelentette be Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció listavezetője, hogy összegyűjtötték a DK-MSZP-Párbeszéd EP-lista indulásához minimum szükséges ajánlásokat. Posztjában azért a biztonság kedvéért ismét felhozta az előrehozott választásokat.
Fotó: Facebook/Dobrev Klára
Dobrev közölte, összesen 60 ezer ajánlást adtak le a Nemzeti Választási Irodának.
A DK listavezetője a videóban sorok között többször üzent Magyar Péternek: többször is a legerősebb ellenzéki listáról beszélt, amit közvélemény-kutatások már kétségbe vonnak, és elismételte, hogy a szocdem-zöld koalíció soha nem működne együtt a Fidesszel, még Orbán nélkül sem – közölte a 444.hu.
Dobrev azt is mondta, hogy ha sikerül kisebbségbe szorítani Orbánt az elkövetkező EP-választáson, akkor előrehozott választások következhetnek. Hogy ezt miként kívánná kikényszeríteni, azt nem részletezte.
35 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Lendvai Ildikó is ott van a listán, meg a Szekeres Imre is... Egészen elképesztő hogy azt mondta valaha is, hogy azért kellett kiválnia az MSZP-ből a DK-nak, mert nem tudta már elviselni az összefonódást a Fidesszel és mert tele volt az MSZP korrupcióval.
Erreföl most visszahozza (ha jelképesen is!) az MSZP-s múmiákat?!
Az első tízben Gréczi meg a Gurmai és a többi is...
Nagyon nagy csalódás a DK.
Nem volt elég amit a Földi Judittal csináltak.
Új hozzászólás