Jelenleg is folyik annak a New Jersey-i apának a pere, akit azzal vádolnak, hogy megölte hatéves fiát, miután futópadra kényszerítette, mert úgy gondolta, hogy a gyermeke túlsúlyos. A férfi ártatlannak vallotta magát.
Corey Micciolo – Fotó: Twitter
A Daily Mail információi szerint Christopher Gregort az edzőteremben történt incidens miatt gyermek jólétének veszélyeztetésével, valamint gyilkosággal vádolják.
Bár az apa mindent tagad, az orvosszakértő megállapította, hogy a hatéves Corey Micciolo tompa tárgy okozta sérülésekbe halt bele, szív- és májzúzódásokkal, akut gyulladással és szepszissel. Az állam később gyilkossággal vádolta meg Gregort, miután egy konzultáló orvos megállapította, hogy a sérülések mintázata, eloszlása és jellege összhangban volt a folyamatos bántalmazással, és megállapította, hogy a halál oka emberölés volt – közölte a hirado.hu.
A tárgyaláson levetítették az edzőteremben készült felvételt, melyen jól látszik, Corey felszáll a futópadra, míg az apja a terem másik felében edz. Végül Christopher odamegy a géphez, és elkezdi felgyorsítani azt, aminek következtében a gyerek leesik. A fiú összesen hatszor esik le, Gregor minden alkalommal felkapja, és visszateszi a gépre.
A videó alapján, nem fog az esküdtekben szimpátiát kelteni a vádlott, és nem is az a fontos, hogy kedvelik-e. A felvétel mindannyiunkat elborzaszt, de látniuk kell ahhoz, hogy értsék, ennek semmi köze nem volt Corey halálához
- közölte az apa védője, aki szerint a felvétel nem bizonyítja védence bűnösségét.
Sickening moment father made his six-year-old son run on treadmill 'because he was too fat' – 12 days before the boy's death from 'chronic' abuse https://t.co/tWHtjGxEh5 pic.twitter.com/7uo5AU2nOQ
— Daily Mail Online (@MailOnline) May 1, 2024
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás