A Pénzcentrum 2024. május 17.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Az OECD is azzal számol, hogy a magyar gazdaság az idei évtől visszatér a növekedési pályára, az idei évre 2,1 százalékos, jövőre pedig 2,8 százalékos bővülést várnak a magyar gazdaságban – áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet mai napon publikált ’Economic Outlook’ című kiadványában, amire a Pénzügyminisztérium közleménye hívta fel a figyelmet.
Bár a világszervezet előrejelzése elmarad a kormányétól, a jövő évre vonatkozó prognózis 1 százalékponttal haladja meg az OECD tagállamok átlagát, összességében pedig a tagállamok felső egynegyedébe tartozik. A szervezet kiadványában elismeri, hogy az alacsonyabb magyar infláció várhatóan támogatja a beruházások és a magánszektor fogyasztását az elkövetkezendő időszakban, ezzel növelve a gazdaság bővülését. Ugyanakkor kockázatosnak tartják a kedvezőtlen külső körülményeket, mint a nemzetközi kereskedelem, vagy a világpiaci nyersanyagárak bizonytalansága. Kiemelik azt is, hogy Magyarország jelenleg jelentős külföldi működőtőke-befektetéseket vonz a feldolgozóiparba, főként az elektromobilitás kapcsán, ami növeli az exportkapacitást és ezáltal húzza a növekedést is.
Az OECD elemzésében rávilágít az egyensúlyi mutatók javításának fontosságára is: az idei évre 4,5%-ra, 2025-ben pedig 3,7%-ra csökkenő hiánnyal számolnak, amely egybevág a magyar kormány célkitűzéseivel.
A világszervezet kiadványában kiemeli, hogy a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult: a munkanélküliség továbbra is alacsony, 4% körüli, ami az egyik legkedvezőbb arány a tagállamok között. A szakértők hozzáteszik: a magas foglalkoztatáshoz kapcsolódóan a folyamatosan növekvő reálbérek és a fogyasztói bizalom javulása mind motorjai lehetnek az újraindult növekedésnek.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna
- Életfogytiglani börtönre ítélték a brokstedti merénylőt
- Több kilométeres a dugó az M5-ösön
- A pünkösdi hétvégén is szabad lesz a rakpart - térképek segítenek a tájékozódásban
- "Mindenre emlékszik" - Peter Pellegrini Robert Ficónál járt a kórházban
- Nagy Márton: agresszív protekcionizmussal nem érhetünk célba