Újabb változás Djokovic csapatában: egy korábbi sikeredző érkezését jelentették be
Frissítve 02/05/2024 - 19:56 GMT+2
Novak Djokovic szinte teljesen lecserélte a stábját, az ügynökei és az edzője után most az erőnléti edzőjétől is megvált. Marco Panichi nem csak a fizikai felkészítésért felelt, de az ütések mechanikájában és a mentális felkészülésben segítette Djokovic munkáját. Az olasz szakember utódja Gebhard Gritsch lesz, aki 2009 és 2019 között már dolgozott a szerb teniszezővel.
Novak Djokovic az erőnléti edzőjétől is megvált.
Novak Djokovic minden jel szerint úgy érzi, hogy új impulzusokra van szüksége karrierje utolsó éveiben. Március végén Goran Ivaniševićnek köszönte meg a munkáját, aki közel öt éven át irányította az edzéseit, és több mint hat évig dolgozott mellette, nemrég pedig az erőnléti edzőjével, Marco Panichivel szakította meg a kapcsolatot.
Panichi 2019-ben csatlakozott Djokovichoz, és nagy szerepe volt abban, hogy a szerb klasszis jócskán 30 fölött is kifogástalan erőnléti állapotban volt. Djokovic a közösségi oldalaira feltöltött üzenetben mondott köszönetet az együtt töltött öt évért.
„Grande Marco, micsoda időszak van mögöttünk. Felértünk a csúcsra, címeket nyertünk, rekordokat döntöttünk. De leginkább a „közönséges” edzéseinket élveztem, amiket a pályán és azon kívül végeztünk el. Az órákon át tartó „carciofini” és a nevetések adták meg a motivációt a sikerre való felkészüléshez. Grazie Romanista (ahogy Goran emleget) az energiádért, a befektetett melódért és idődért, amivel a lehető legjobb játékost és embert faragtad belőlem.”
Panichi szerepköre túlmutatott a hagyományos erőnléti edzői feladatokon, sokat segített Djokovic ütéseinek mechanikájában, de a mentális felkészítésből is kivette a részét. Az olasz pótlása tehát nem lesz egyszerű feladat, ezért Djokovic egy olyan embert kért fel a feladatra Gebhard Gritsch személyében, akit közelről ismer.
Gritsch 2009 és 2019 között dolgozott Djokoviccsal – a 2017-2018 közötti időszakot leszámítva, amikor a szerb teljesen átalakította a stábját – és nagy szerepe volt abban, hogy Djokovic maga mögött hagyta az erőnléti problémáit. Gritsch nagy hangsúlyt fektet a hajlékonyságot javító gyakorlatokra, ezen kívül a természetben elvégzett kreatív gyakorlatairól is ismert.
Az osztrák a pályafutása elején Thomas Muster felkészülését segítette, akit a maga idejében a kiváló fizikuma és állóképessége emelt ki a mezőnyből. A legenda szerint 2009-ben egy bolhapiacon találkozott Günther Bresnikkel, aki megemlítette, hogy Djokovic épp erőnléti edzőt keres, és végül így került a szerb csapatába.
Djokovic az előző évek kiemelkedő sikerei után motivációs problémákkal küzdött a holtszezonban, ami érezhető volt az Australian Openen nyújtott teljesítményén. Azóta két versenyen indult: Indian Wellsben a harmadik fordulóban hatalmas meglepetésre kikapott a világranglista-123. Luca Narditól, Monte-Carlóban viszont elődöntőbe jutott, 2015 óta először.
Arról még nem született döntés, hogy ki legyen Ivanišević utódja, Djokovic korábban még azt sem zárta ki, hogy egyedül dolgozik tovább. Monte-Carlóban a korábbi párosspecialista Nenad Zimonjić volt mellette, akivel régi barátságot ápol a 24-szeres Grand Slam-bajnok, és akit Ivanišević is ideális jelöltnek tart.
Djokovic már tavaly szeptemberben megkezdte a tisztogatást, amikor megszakította a kapcsolatot a két ügynökével, Edoardo Artaldival és Elena Cappelaróval. A helyüket azóta Mark Madden, illetve a korábbi ütőpartnere, Carlos Gomez-Herrera vették át. A két fizioterapeuta, Miljan Amanović és Claudio Zimagila várhatóan marad Djokovic csapatában.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés