A Moderna bejelentette, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal megerősítette egyik kulcsfontosságú szabadalmának érvényességét.
Az Orsay még a koronavírus miatt zárta be magyarországi boltjait, de most újra megpróbálkoznak a nyitással.
Két évvel ezelőtt a koronavírus okozta kiskereskedelmi nehézségekre hivatkozva zárta be hazai boltjait az Orsay, ám nagyon úgy tűnik, hogy visszatértek - erről ír az Origo. A lapnak a cég meg is erősítette, hogy a Duna Plazában lévő boltjuk már április legvége óta fogadja a vásárlókat, de azt nem tudni, hogy továbbiakat is nyitnak-e.
Az Orsaynek valaha harmincnál több üzlete volt Magyarországon, de a négy éve kitört koronavírus, illetve az emiatt elrendelt hosszadalmas boltbezárások meggyötörték ezeket. Végül két éve, május végén jelentették be, hogy az üzleteiket bezárják, de interneten természetesen így is lehetett rendelni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz
- Egy vásárlói trükk, amivel kijátszható a kétnapos boltzár
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót