Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Milinszki Tibor, a Bakonyerdő Zrt. munkatársa és Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára (b-j) facsemetét ültet az Újszülöttek erdeje programban Fenyőfőn 2024. május 2-án
Hirdetés

Zambó Péter a Bakonyerdő Zrt. által 5,8 hektáron telepített újszülöttek erdeje átadóján elmondta, hogy a kormány fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet az erdők szerepére és arra, hogy a 2 millió hektár magyar erdőt óvni kell. Hozzátette: a kormány sokat tesz annak érdekében, hogy 27 százalékra növekedjen az ország fával borított területe. Jelenleg ez 25,4 százalék.

Kiemelte, hogy a trianoni békediktátum után az ország erdősültsége 11 százalék volt. Száz év alatt a magyar erdészek egymillió hektár erdőt telepítettek a mai Magyarország területén. A rendszerváltás óta 200 ezer hektár új erdő létesült, 2019 óta pedig 47 300 hektár új erdő telepítésére adtak be pályázatot, amiből 32 ezer hektár új erdő telepítése valósult már meg. Az államtitkár hangoztatta, hogy az új közös agrárpolitikában újabb összegek állnak rendelkezésre erdőtelepítésre, a pályázatok hamarosan megjelennek.

Elmondta, hogy míg előző ciklusban 106 milliárd forint volt erdőtelepítésre, erdőgazdálkodásra fordítható, addig következő időszakban ez az összeg 310 milliárd forintra nő, amelyből közel 170 milliárd forintot tesz ki az erdőtelepítésre fordítható összeg.

Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára elmondta, hogy az Újszülöttek erdeje programban az a cél, hogy minden megszületett gyermek után tíz, de legalább összesen egymillió fát ültessenek évente. A programot az AM támogatja, de a klímapolitikai célok elérése érdekében az EM évente kétmilliárd forinttal támogatja.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az elmúlt időszakban a gazdaság úgy tudott növekedni idehaza, hogy közben a károsanyagkibocsátás csökkent. Az 1990-es bázisévhez képest 37 százalékkal csökkent a károsanyagkibocsátást. Hozzátette: zajlik a Nemzeti klíma és energiaterv felülvizsgálata és annak érdekében, hogy 2050-re a klímasemlegességet elérje Magyarország, a célszámot szeretné a kormány 2030-ig 50 százalékra növelni.

Korábban írtuk

Koncz Zsófia kitért arra is, hogy a kormány igyekszik a villamosenergia-termelést folyamatosan növelni, amiben két fő pillérre támaszkodik. Az egyik a napenergia kapacitások növelése, a másik az atomenergia.

Részletezte, hogy a napenergia esetében 2030-ig korábban 6000 megawatt kapacitás kiépítését tűzték ki célul. Jelenleg 6100 megawatt kapacitás működik, így a tervek szerint a célt 12 ezer gigawattra szeretnék növelni. Az államtitkár kulcskérdésnek nevezte az energia tárolását is. A kormány 200 milliárd forint keretösszegű pályázattal segíti a cél elérését – mondta.

Mindezeken túl Koncz Zsófia az energiahatékonyság szempontjából fontosnak nevezte, hogy a családi házak is korszerűek legyenek, ennek érdekében zajlik az Otthonfelújítási program társadalmi egyeztetése, amit hamarosan meg fognak hirdetni.

Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyében 2022-ben több mint 4500 gyermek született, így 5,8 hektáron telepítenek erdőt.

Hozzátette: a program indulása óta Veszprém vármegyében minden évben vállalták erdők telepítését. A nyolc focipályányi területen őshonos fafajokat, elsősorban szürke nyárat, erdei fenyőt ültettek, de a változatos erdőkép és a biológiai sokszínűség miatt szilfákkal, vadkörtével vagy bibircses nyírrel elegyítették az állományt.