Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Óriási változást jelentett be a Szentkirályi ásványvíz: a vásárlók sem teszik zsebre, többet fognak fizetni
A Szentkirályi Magyarország az elsők között kezdte meg a DRS (Deposit Return System), vagyis a kötelező visszaváltási rendszer szerinti italcsomagolások gyártását és értékesítését – áll a vállalat közleményében.
A Szentkirályi Magyarország jóval a jogszabályban előírt, 2024. július 1-ig tartó türelmi időszak lejárta előtt, már április elején megkezdte a visszaváltható csomagolással ellátott termékeinek kiszállítását a boltokba.
Hatalmas változást jelent mindez a gyártóknak
A vállalat a tavalyi év elején kezdte meg a felkészülést a kötelező betétdíjas rendszerre történő átállásra, a szükséges változtatások végrehajtása azonban csak a jogszabály megjelenését követően, tavaly október közepén kezdődhetett el.
Nemcsak a belső rendszereket és munkafolyamatokat kellett ugyanis átalaktani, hanem a kereskedelmi partnerekkel is meg kellett egyezni logisztikai és pénzügyi elszámolási kérdésekben. Emellett több száz termék csomagolását - a 0,1 liternél nagyobb, de 3 liternél kisebb PET palackokat, alumínium dobozokat és üvegeket – kellett újratervezni a követelményeknek megfelelően. A vállalat számos nemzetközi terméket is forgalmaz, amelyek csomagolásainak megváltoztatásához ráadásul elengedhetetlen volt a különböző országok gyáraival történő egyeztetés is. Minden egyes új termékcsomagolást regisztrálni kellett a MOHU rendszerében is és ellenőrizni, hogy azokat valóban megfelelően elfogadják majd a visszaváltó automaták.
Tapasztalataink szerint a fogyasztói árak már a tavaly nyáron bevezetett Kiterjesztett Gyártói Felelősségi (EPR) díjak bevezetését követően jelentősen megemelkedtek, ehhez képest a betétdíjas rendszer költségei már nem jelentenek jelentős növekedést. Amennyiben a díjak nem emelkednek tovább, a vállalat nem számít további áremelkedésre a piacon.
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszert már bevezető országokban a palackok nagy többségét visszaváltják, ennek eredményeképp pedig megfelelő mennyiségű és minőségű másodlagos alapanyag marad a körforgásban. Így válik jelentősen fenntarthatóbbá az élelmiszeripar ezen ágazata és a palackból valóban palack lesz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kutatás: a kereskedelmi márkás termékek megítélése Magyarországon
A saját- avagy kereskedelmi márkák térhódítása kéz a kézben jár természetesen a fogyasztók árérzékenységével, amelyet egy-egy gazdasági válság, és a nyomában kialakuló egzisztenciális problémák csak még inkább tetéznek. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mindezek ellenére milyen is ezen olcsóbb, helyettesítő termékek megítélése a fogyasztók körében. A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről.
Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. A kutatás név nélküli és önkéntes, semmilyen visszakeresési lehetőséget nem tartalmaz, mindösszesen néhány percet vesz igénybe. A kutatás eredményeit a Pénzcentrum online felületén fogjuk közzétenni. Köszönjük, hogy részt veszel a kutatásban!
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót
- Észre sem vette a rolleres kislányt a sofőr – videó
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők