Farkas Sándor köszöntő beszédében úgy fogalmazott: a mezőgazdaságban tartósan és erősen fúj a brüsszeli ellenszél, ami intenzív támadásokat és pofonokat jelent az állattenyésztés számára. A szakmaiatlanság, a tudományos megalapozottság hiánya lett a trend. A közösségi médiafelületeken, a fősodrú médiában pedig a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében történő támadás vált általánossá, mindezzel hiteltelenítve a gazdálkodók tevékenységét, és hozzájárulva a fogyasztók megtévesztéséhez is – mondta.

Hirdetés

„Politikát csináltak az agrárium, az állattartás ellen Európa jó részén” – jelentette ki, ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar agrárkormányzat azonban tudatos politikájával a nehéz időkben is segítette és segíti a jövőben is a gazdálkodókat.

Elmondása szerint a tavaly indult uniós támogatási ciklus minden korábbinál több zöld célokat előnyben részesítő termeléskorlátozást és adminisztratív terhet ró a termelőkre és a támogatási rendszert működtető intézményrendszerre. Mindez lassítja a támogatásokhoz való hozzáférést akkor, amikor a jövedelmezőségben és fejlesztésekben a támogatások szerepe felértékelődött – mutatott rá.

Korábban írtuk

Ismertette, hogy idén tavasszal 400 milliárd forintos keretösszeggel jelennek meg azok a beruházási pályázatok, amelyek az állattartáshoz, takarmányfeldolgozáshoz vagy éppen az állati termékeket előállító élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódnak. A már elérhető és idén megnyíló pályázatok folytatják a 2021-ben megkezdett modernizációs programot, és minden piaci szereplő számára, a legkisebbektől a legnagyobbakig lehetőséget teremtenek hatékonyságuk növelésére, vagy több lábon állásuk megteremtésére.

Két, teljesen új intézkedéssel is támogatja a hazai állattenyésztés fenntarthatóságát az Agrárminisztérium. Megjelent ugyanis az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem kompenzációs kifizetésére, valamint a húshasznú szarvasmarha állatjóléti támogatására kiírt vidékfejlesztési pályázat – sorolta az államtitkár.

A Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően az elmúlt 10 évben 110 felhívás keretében 390 ezer nyertes pályázatról számolt be. Ezen belül, az adatok szerint a 2020 őszén és 2021-ben meghirdetett állattartáshoz kapcsolódó beruházási pályázati felhívások keretében csaknem 3700 állattartói kérelem nyert el kisebb-nagyobb forrásokat telepe fejlesztésére, ami 532 milliárd forint odaítélt támogatást jelent. Ez a fejlesztési csomag a rendszerváltozás utáni Magyarország legnagyobb állattartás technológiai fejlesztésére irányuló programja – jelezte az államtitkár.

Farkas Sándor végül arra biztatta a gazdákat, hogy 2024-ben is merjék megragadni a lehetőségeket, hogy „állattenyésztésünk az évszázados hagyományainkhoz méltó helyére kerüljön”.