ÉLETMÓD

Egy idegtudós szerint könnyen kiderítheted, hogy hajlamos vagy-e az alkoholizmusra

És meglepő módon nem az számít, hogy sokat és gyakran iszol-e.

Megosztom
Link másolása

Egy idegtudós szerint van egy módja annak, hogy kiderítsük, hajlamosak vagyunk-e az alkoholizmusra. Alkoholizmusról akkor beszélünk, amikor valaki függővé válik az alkoholtól, és elveszíti a kontrollt az ivási szokásai felett.

Sajnos egyes emberek esetében eleve adott a biológiai hajlam az alkoholfüggőségre, amely a családban öröklődhet - így nagyobb kockázatnak vannak kitéve...

Andrew Huberman idegtudós, a Stanford Egyetem Orvosi Karának neurobiológiai és szemészeti docense.

A The Huberman Lab podcast egyik korábbi epizódjában elmondta: „Szeretnék megemlíteni valamit, amivel szerintem a legtöbb ember nincs tisztában, és ez az a tény, hogy azok az emberek, akik rendszeresen isznak, vagy akiknek genetikai hajlamuk van az alkoholizmusra, amikor isznak, hajlamosak arra, hogy hosszabb ideig nagyon energikusnak legyenek és nagyon jól érezzék magukat.”

És ez a függőség része, ez a körforgás, amikor egy anyag fogyasztása közben kiválóan vagy megkönnyebbülten érezzük magunkat, és ezt az érzést szeretnénk újra megpróbálni és megtapasztalni, amikor a szer hatása elmúlik. A szakértő azt állította, hogy ez nem csak a krónikus ivókra vonatkozik, hanem azokra is, akik esetleg alkalmi ivóként tekintenek magukra.

„Ismétlem, azok az emberek, akiknek genetikai hajlamuk van az alkoholizmusra, azoknál nem feltétlenül jellemző, hogy rengeteg alkoholt fogyasztanak"

- magyarázta Huberman.

„Egy-két pohárral isznak esténként, vagy minden második este isznak, vagy csütörtöktől vasárnapig isznak, de azok az emberek, akik hajlamosak az alkoholizmusra, általában éberséget és jókedvet tapasztalnak, amikor isznak."

Ez jelentősen különbözik azoknak a tapasztalatától,

akik nem hajlamosak az alkoholizmusra, ők inkább „egy rövidebb, azaz kevésbé tartós időszakot élnek meg, amikor jól érzik magukat az italtól, majd gyorsabban átmennek egy olyan állapotba, amelyben fáradtak, vagy elkezdik elveszíteni a motoros képességeiket, elkezd elmosódni a beszédük".

Az idegtudós hozzátette, hogy ezek a leírt hatások különböznek attól, hogy valaki jól bírja az italt, amely szintén más-más szintnél húzódik minden embernél.

Huberman azt állította, hogy vannak különbségek egyes emberek között az alkohol hatását nézve, de általában meg lehet határozni, hogy van-e hajlam az alkoholizmusra vagy sem azzal, ahogy az illető egy-két pohár alkoholra reagál - írta meg a LadBible.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Kiderült, ezért köszöntik az utasokat a stewardessek a repülő ajtajában - nem udvariasságból
Ha eddig paráztál a repüléstől, most itt egy újabb ok, hogy izgulj.

Megosztom
Link másolása

Amikor felszállsz egy repülőre, a légiutas-kísérők általában barátságos üdvözléssel fogadnak. De kiderült, hogy ennek egy nagyon fontos oka van.  Ott állnak, kifogástalanul, és vidáman, kedvesen köszönnek, eddig azt hihettük, csak azért, hogy megkönnyítsék az utazás kezdetét.

De úgy tűnik, szerepük messze túlmutat a puszta udvariasságon.

Persze, a légiutas-kísérők azért vannak, hogy az utasokkal foglalkozzanak, frissítőket szolgáljanak fel és biztosítsák a biztonságos repülést – de van egy másik, fontos feladatuk is.

Sokan nem tudják, hogy az első pillanattól fogva figyelnek bennünket. Egy TikTok videó, amelyet MrsMiva, aki maga is légiutas-kísérő, töltött fel, nagy vihart kavart az interneten. A videójában elárul egy iparági titkot. A videón ezt írta:

„Tudtad, hogy a légiutas-kísérők nemcsak udvariasságból köszöntenek, hanem azért is, hogy ellenőrizzék, nem vagy-e túl részeg vagy beteg ahhoz, hogy repülj?”

A klipben elmagyarázza, mi az igazi célja a kabinszemélyzet üdvözlési rutinjának.

@mrsmiva Also to see who you could help us in an emergency. #flightattendant #cabincrew #stewardess #fyp #flightcrew #explore #cabincrewlife #airplanes #airplane #flightattendants #aircraft #aviation #fly #flying #stewardesslife ♬ RUN THIS TOWN X GANGSTAS PARADISE - ALTÉGO

A felfedezés több mint egymillió lájkot gyűjtött, és sok utast teljesen megdöbbentett. Sokan nem is tudták, hogy már a beszálláskor alaposan megfigyelik őket.

Egy kommentelő ezt írta: „Várj, ezért kérdezik meg mindig, hogy hova ülök, amikor felszállok?”

Egy másik így szólt:

„Azért, hogy lássák, biztonságos-e repülni veled (nem vagy-e ittas) és hogy segíthetsz-e vészhelyzetben.”

Egy harmadik hozzátette: „És gyanús viselkedést keresnek.”

Közben egy szakmabeli is hozzászólt, ezt mondta: „Vészhelyzet esetére jó jelölteket is keresünk.”

Több ember is megosztotta személyes tapasztalatait, hogy alátámassza ezt az elméletet. Valaki elmesélte:

„Megtagadták az Angliából Amerikába tartó repülésemet, mert azt hitték, hogy meghalok útközben, annyira beteg voltam.”

Azonban nem mindenki volt meggyőződve erről az elképzelésről, néhányan humorral reagáltak. Egy tréfás megjegyzés szerint a kabinszemélyzet azért kedves velük, mert cukik és kedvesek.

Valaki így válaszolt: „Nem, azért köszönnek nekem, mert kedvelnek.”

Egy másik kijelentette: „Nem, azért mondják, hogy szia, mert szuper menő és klassz vagyok – ezért.”


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
Nem várt Ozempic-mellékhatás: sorra esnek teherbe a szert fogyasztó nők
Fogamzásgátló szedése mellett, illetve olyan egészségügyi állapotban lévők is teherbe estek, akiknek eddig nem sok esélyt jósoltak a babázásra. Várhatóan emiatt megint megrohamozzák a patikákat.

Megosztom
Link másolása

Manapság már talán senkinek sem kell bemutatni az Ozempic nevű szert, amit elsősorban a kettes típusú cukorbetegségben szenvedők számára fejlesztették ki.

A szerről azonban hamarosan kiderült, hogy erős fogyasztó hatása van, így óriási népszerűségnek örvend a fogyni vágyók körében.

Ezzel csak az a probléma, hogy az emiatt kialakult óriási érdeklődésnek köszönhetően számos helyen hiánycikké vált az egyébként gyógyszerként funkcionáló szer, és azok nem fértek hozzá, akiknek valóban szükségük lett volna rá.

Most azonban egy újabb mellékhatására lettek figyelmesek: számos nő számolt be arról, hogy bár addig mindenki teljesen esélytelennek találta, hogy gyermeke foganjon, az Ozempic használata után bizony váratlanul mégis sikerült teherbe esniük.

Amerikában el is kezdték vizsgálni az összefüggést - írta meg WMN.

A beszámolókból kiderül, hogy noha ezek a nők fogamzásgátlót szedtek, vagy éppen olyan egyéb egészségügyi állapotban voltak (PCOS, túlsúly okozta rendszertelen peteérés stb.), ami mellett gyakorlatilag lehetetlen teherbe esni, az Ozempic használata után ez mégis sikerült nekik.

Így várhatóan egy újabb roham indul majd a szer beszerzésére, hiszen ez azt jelenti, hogy olyan nőknek is esélyük lesz a gyermekvállalásra, akiknek eddig valamilyen egészségügyi probléma miatt nem volt rá túl sok esélye.

Kérdés persze, hogy az Ozempicben található szemaglutid nevű hatóanyag milyen hatással lesz a születendő babák egészségügyi állapotára, erre ugyanis érthető módon még nem születtek kutatások. Az orvosok mindenesetre azt javasolják, hogy aki babát tervez, két hónappal a próbálkozás megkezdését megelőzően álljon le a szer használatával.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
Fogd meg a söröd és ne pazarold többet a csigákra! Ez a reform élelmiszer sokkal jobb megoldás ellenük!
És hogy mit tegyünk földibolha vagy levéltetű ellen, ha vegyszermentesen kertészkedünk? Arra is összegyűjtöttünk pár meglepő, de működő választ és a bogárkovász receptjét is megosztjuk az olvasókkal!

Megosztom
Link másolása

Egyre több hobbikertész gondolja úgy, hogy ha már maga termeli meg az asztalra kerülő zöldség vagy gyümölcs egy részét, az legyen a lehető legegészségesebb, kemikáliáktól mentes, szemezgető kisgyerekekre biztonságos. Azonban sokan feladják a vegyszermentességet az első vagy második év után, amikor a gondosan vetett-ültetett növényeket nem a családtagok vagy barátok, hanem különféle apró élőlények dézsmálják meg.

Számtalan kertészettel foglalkozó Facebook-csoport szezonális közérzetét határozza meg a meztelen csiga, földibolha vagy levéltetű elleni védekezésekről szóló eszme-és tapasztalatcsere.

Minden évnek van valamilyen sláger megoldása, legyen az áztatott cigicsikk, ecetes-cukros-szódabikarbónás kutyulék vagy a morzsaporszívó kiskerti bevetése.

Az idei év egyik nagy befutója a meztelen csigák bánatára tarolta le az internetet.

Aki korpa közé keveredik, megeszik a csigák

 Igen, a szóban forgó csodaszer, amiért állítólag minden meztelen csiga odavan, a búzakorpa.

Egyre több poszt zeng ódákat a korpáról, amiből úgy belaknak a csupasz jószágok, hogy az belülről szárítja ki őket, és így a csigák jóllakottan távoznak az örök salátamezőkre.

Ha csak paraszti ésszel belegondolunk, hogy a lovaknak is vizesen kell adni a korpát hiszen vízelvonó tulajdonsága van (mint a sónak) akkor teljesen helytálló. Én is kiprobáltam, hatásos cucc és olcsóbb is mint a vegyszerek.

-írták az egyik bejegyzésnél.

Van, akit annyira megihlet az új csodafegyver, hogy verset ír róla:

Bodó Iván: Csigafronton...

Küzdelem dúl kertek ölén,

Csupasz csiga fronton.

Nem állítja őket sövény,

Csúsznak árkon bokron.

 

Hol egy lavór sörre lelnek,

Majd kómásan tovább,

Erednek a zabliszthegynek,

Onnan látva csodát.

( A teljes vers a fenti linkre kattintva érhető el)

Persze van, aki továbbra is a kétlábon járó biológiai fegyverekre esküszik, és indiai futókacsával tartja kordában a csúszós kártevők létszámát.

Ha pedig a csigák olyan gazda kertjébe tévednek, aki jártas a házi villanyszerelésben, megrázó élményben lehet részük. Ilyen a szentgotthárdi Virányi Balázs is, aki

kedvenc salátái köré csigavillanypásztort húzott fel.

A meztelen csigák nyálkásak, ezért jól vezetik az elektromos áramot. Idegrendszerük nagyon érzékeny, az emberek számára veszélytelen áramerősségre is összehúzódással reagálnak. Így aztán kis kézügyességgel az „idegeikre lehet menni”.  állítja az ezermester kertész, akinek találmányát bárki egyszerűen elkészítheti az alábbi írás alapján.

Akármelyik védelmi rendszert is választjuk, a növények és a többi, hasznos vagy ártalmatlan élőlény nem látja majd kárát a beavatkozásnak.

Hogy a bolha is jól lakjon, meg a káposzta is megmaradjon

Aki vetett már retket vagy valamilyen káposztafélét, az nagy valószínűséggel találkozott már az apró, fekete földibolhák pusztító étvágyának látványával a hálósra harapdált levelek képében. Az ellenük bevethető fegyverarzenálhoz tartozik a netes népi hiedelmek szerint a fahamu, a tejes-vizes koktél permet formájában vagy az, ha folyamatosan nedvesen tartjuk a növények környékét.

Egy másik iskola hívei szerint azonban a legjobb, ha enni adunk nekik.

A távoltartásuk vagy a ritkításuk ugyanis csak átmeneti megoldás, és folyamatos készenlétet igényel.

Ha azonban azzal a tudattal készítjük el az éves vetéstervet, hogy a siserehad így is úgy is be fog toppanni a kertbe, egyszerűbb, ha több főre terítünk, mint ahányan eredetileg az asztalhoz ülnénk.

Magyarán ha mondjuk ha négy fej karfiolt szeretnénk, akkor nem négyet ültetünk, hanem hatot, vagy a bolhák étlapján szereplő glükozinolát tartalmú növények közül többfélét ültetünk. A káposztafélék mellett ilyenek a zsázsa, a holdviola, a rukkola, a torma vagy sarkantyúka is.

A budajenői Patikakert vezetője, Tkacsik Márta is sarkantyúkát használ a karalábé megóvására, egyik bejegyzésében nagyon szépen fogalmazta meg, hogyan egyengeti maga a kert az embert a folyamatos tanulás útján:

Kezdő kertész koromban azt képzeltem, hogy a védőnövények (a sarkantyúka is ilyen), úgy védik meg a haszonnövényeinket, hogy valamilyen úton-módon elpusztítják, vagy legalábbis elijesztik a kártevőket. Az eszembe se jutott, hogy azzal védenek, hogy feláldozzák magukat….

Az arányok fontosságáról és az ember önhittségének, saját tudásába vetett vak hitnek a hátulütőiről pedig így ír:

Ültettem karalábét is. Most azt eszi a földibolha. Mind meg fogja enni, nem marad egy sem. Mert én túl sok karalábét akartam. És túl kevés sarkantyúkának hagytam helyet. Ha kevesebb karalábéval is megelégedtem volna, akkor most lenne karalábém. De nem lesz, egy sem. Nem bíztam a Rendszerben. Magamban bíztam, az emberi észben, ami létrehozta a tudományt és a technológiákat.

Az Ember a felvilágosodással elvesztette az Istent, a technológiai forradalommal pedig a Természetet.

Pontosabban nem veszítette el, csak ez a két említett folyamat VAKSÁGOT hozott az Emberre. Az ember nem látja az önmagán kívül létező Rendszereket.

Ha sikerül olyan ökoszisztémát létrehoznunk, ahol mindenkinek jut betevő falat, a rendszer onnantól kezdve alig igényel küső támogatást, és eltart minket is.

Tetves kis katicavacsorák

  • ½ liter víz
  • 2 ek cukor
  • 2 ek ecet
  • 2 ek mosogatószer
  • levéltetű

Az alábbi recept évek óta kering a neten, mint levéltetű elleni hatásos szer. A pongyola megfogalmazás, a hígítási vagy napszaki alkalmazás említését nélkülöző tanács azonban sokak növényeit tette már tönkre.

Hígítatlanul, napsütésben használva ugyanis a tetvekkel együtt sokszor a gazdanövényt is elpusztítja.

Egy másik népszerű megoldás az erős vízsugárral történő lemosás, ami szintén hordoz magában némi veszélyt, főleg törékeny, lágy szárú palánták esetében.

Ezért is hangoztatja egyre több szakember a laisser faire elvének kertészeti gyakorlását. Egy békénhagyott kert ugyanis kitermeli minden ott élő ellenségét is.

Ha otthon nyújtunk a katicáknak, zengőlegyeknek, karolópókoknak és más, levéltetvekkel táplálkozó élőlénynek, akkor a mi napi beavatkozásunk nélkül is beáll egy idő után az egyensúly.

A Földön minden élő szervezetnek van korlátozó szervezete. Mindenkire vadászik valaki. Vegyük tehát elő az "ellenségem ellensége a barátom" elvet.

-írja Tóth Árpád a vegyszermentes kertek Facebook-csoportban.

Természetesen ehhez végtelen sok türelem és tudatosság kell, leginkább a szépen gondozott, bőséggel termő kert képét kell a fejekben kicsit átphotoshoppolni.

A tökéletes képek és videók világában nagyon nehéz a saját, ÉLŐ és teljes valójában ismert kertünket nem a magazinokban vagy a neten található filterezett, kiragadott látványvilágokhoz hasonlítani. De el kell kezdenünk ezt a fajta szellemi kertészkedést is ahhoz, hogy mérgelődés nélkül tudjuk élvezni a kertészkedés testet-lelket gyógyító tevékenységét.

Emellett persze próbálkozhatunk különféle módszerekkel, hiszen ezek által is tanulunk.

Ott van például a cikk szerzője által csak bogárkovásznak keresztelt metódus, melyet néhány éve a poloskák távoltartására kísérletezett ki, és amelynek változatát nemrég krumplibogárra alkalmazva egy kertes csoportban szintén felfedezte.

  • A bogárkovászhoz egy befőttes üveget félig töltünk pár csepp szappannal kevert vízzel, majd ebbe összegyűjtünk egy napi adagot az adott kártevő képviselőiből.
  • A keveréket összerázzuk, a napon hagyjuk, és minden nap ebbe gyűjtjük az „újabb adagot”.
  • Ha megtelik az üveg, még 1-2 napot hagyjuk érni a morbid biológiai fegyvert, majd némileg hígítva a védendő növények köré permetezzük a kapott levet.
  • A hullaszag látványosan riasztja a még élő egyedeket.
A keverék működik krumplibogár és poloska esetében is.

Akinek eddig ehhez nincs gyomra, váltson bérletet egy futókacsa vagy tyúk-kölcsönzőbe, vagy lássa meg a piaci rést, és nyisson egyet minden kétlábú örömére!


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Ha ezt a 2 élelmiszert tiltólistára teszed, csökkentheted a rákos betegségek kockázatát
Rossz hír azoknak, akik húst hússal esznek.

Megosztom
Link másolása

Megdöbbentő állítást tett egy amerikai dietetikus, aki rákos betegekkel foglalkozik.

Azt mondja, ha ezt a 2 élelmiszert kiiktatod az életedből, már azzal csökkenthető a daganatok kialakulásának esélye.

Nichole Andrews szerint

lehetőleg kerülni kell az alkohol és a feldolgozott húsok fogyasztását, mivel ezekről többször beigazolódott, hogy hozzájárulhatnak a rákos sejtek kialakulásához.

A nő dietetikusként daganatos betegségben szenvedő, illetve abból felépült emberek gyógyulását segíti étrendi, mozgási és életmódváltásra vonatkozó javaslatokkal.

Az alkoholfogyasztás például nem csak a májnak tesz rosszat, hanem növeli a többek közt mellrák, szájüregi daganat és vastagbélrák kockázatát.

Ezen kívül hozzájárul a súlygyarapodáshoz és az elhízáshoz, összefüggésbe hozható a májcirrózissal és a stroke-kal is. Ausztráliában végzett vizsgálatok szerint a kis mennyiségű alkohol sem tesz jót a szervezetnek.

@oncology.nutrition.rd Be aware that restaurants and bars often serve larger than standard size alcoholic drinks. Order smaller sizes. Avoid asking for a double. Sip slowly. Alternate alcoholic and non-alcoholic drinks. Enjoy low or no-alcohol alternative drinks (such as non-alcoholic beer). Keep some days alcohol-free each week. Link in bio to apply to 1:1 coaching! #breastcancerjourney #lungcancerawareness #bravetheshave #lymphomaawareness  #livercancer #kidneycancer #prostatecancerawareness #radiationtherapy #hormonetherapy #sarcomaawareness #cancerresearchUK  #pancreaticcancer #lymphoma #ovariancancer #prostatecancer  #cancerfree#cancerwarrior#cancerfighter #oncology #breastcancersurvivor #cancerresearch #chemotherapy #chemo #cancerpatient#cancerawarenessmonth #oncologynurses#cancercure#cancernation #breastcancercare #cancermotivation ♬ original sound - Nichole | Oncology Dietitian
A feldolgozott húsok - köztük a szalonna, a sonka, a virslifélék és kolbászok, a füstölt készítmények - a vastagbélrák kockázatát növelik, mivel a feldolgozásuk módja miatt karcinogén, rákkeltő anyagokat tartalmaznak.

A feldolgozott húsokon rendszerint a füstöléssel, érleléssel, sózással, vagy kémiai tartósítószerek hozzáadásával tartósított húsokat értik. A vörös húsok túlzott fogyasztása többek közt az úgynevezett "hemvas" tartalmuk miatt is kerülendő, mivel ez károsíthatja a vastagbél falát.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
_4' style="margin-bottom:20px" infinite="1" class="desktop-ad">
Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort rágalmazásért és rémhírterjesztésért
A Tisza Párt politikusa reagált arra is, hogy a Fidesz szerint a párt a háborúpárti Európai Néppárthoz csatlakozna. Magyar hazugságnak nevezte, hogy a pártja szorgalmazza a hadkötelezettség visszaállítását.

KÉK HÍREK
Meggyilkolták a börtönben a sorozatgyilkost, aki 49 nőt ölhetett meg, a holttestüket pedig megetette a disznóival
A kanadai Port-Cartier börtönében végzett egy 51 éves rabtársa a 74 éves Robert Picktonnal, akit 2007-ben ítéltek életfogytiglanra.

SZTÁRVILÁG
Megszólalt a tragikus sorsú magyar szépségkirálynő egykori szerelme: Csilla temetésén az apja azt kiabálta nekem, hogy gyilkos vagyok
Őszinte könyvében vallott Molnár Csillához fűződő szerelméről Futács Károly egykori étterem- és diszkótulajdonos. A modell anyukája győzte meg, hogy a szerelmük történetét papírra kell vetni.

HÍREK
Hadházy: Bánki Erik „nagy lépéssel” közelebb került a börtönhöz
A független országgyűlési képviselő a Pécsi Ítélőtábla ítélete alapján azt írja, hogy az eljárásban a Kaposvári Törvényszék az ügyészséggel karöltve azon dolgozott, hogy kimossa a szereplőket az ügyből. Mindenekelőtt Bánkit.