A hatéves kisfiú tragikus halála egész Németországot megrázta. Joelt késsel ölték meg a Pragsdorfban. A gyanúsított azóta is előzetes letartóztatásban van – még csak most 15 éves. Tette elkövetésekor alig töltötte be a 14-et.
A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a tinédzser szúrta le a kis Joelt. A kisfiút tavaly szeptember 14-én este találták meg súlyos szúrt sebekkel egy futballpálya melletti bokorban. Az újraélesztési kísérletek sikertelenek voltak. A gyilkos, mint kiderült, többször halálosan megszúrta a kisfiút a focipálya melletti bokorban. Korábban pedig ököllel többször arcon ütötte a gyereket.
Az idén februárban kezdődött tárgyaláson többször is történtek meglepetések. Például az ügyészség először a vádlott 17 éves testvére ellen is nyomozást indított. Április elején azonban a gyilkos tini hosszú hallgatás után részleges beismerő vallomást tett, bár akkor egy másik személy érintettségéről is beszélt, aki azonban nem a testvére volt. A nyomozók most azt állítják, hogy a fiú korábbi vallomásai során ellentmondásokba keveredett. Ráadásul az ő DNS-ét találták meg a gyilkos késen. A gyilkos és áldozata családja a faluból ismerték egymást. – írja a focus.de.
A most 15 éves tinédzser átfogó beismerő vallomásában végül ahhoz ragaszkodott, hogy egyedül cselekedett. A bíróság is – végül – így ítélte meg a történteket.
A gyilkos fiatalt a bíróság most nyolc év börtönbüntetésre ítélte. Joel halála helyszínén, még mindig vannak angyalfigurák, emléktárgyak és keresztek.