Péntekre virradó éjszaka tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnalra a legtöbb helyen már borult égre számíthatunk. Csapadékra mindazonáltal inkább csak az ország délnyugati felében van esély, arrafelé ismétlődő jelleggel fordulhat elő eső, zápor, zivatar, utóbbi egyre kevésbé lesz jellemző.
Lokálisan kiadósabb mennyiség is hullhat.
A keleties szél helyenként élénk lesz, zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 16 fok között várható.
Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, szakadozások, vékonyodások elsősorban északkeleten fordulhatnak elő. Továbbra is főként hazánk délnyugati felében számíthatunk ismétlődő jellegű esőre, záporesőre, néhol zivatar is lehet. Északkeleten, keleten a legkisebb a csapadék esélye, máshol lokálisan, illetve a tartósabban csapadékos délnyugati részeken akár nagyobb területen hullhat kiadós mennyiség.
A csapadékhajlam a nap második felében fokozatosan csökken.
Általában a keleties, a Nyugat-Dunántúlon az északi szelet kísérhetik élénk, néhol erős lökések, de zivatarok környezetében is lehet szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 27 fok között alakul, a csapadékosabb délnyugaton mérhetjük az alacsonyabb, északkeleten a magasabb értékeket.
Szombaton általában sok napsütésre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Helyenként előfordulhat zápor, egy-egy zivatar. Főleg az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. Hajnalban 7, 14, délután 22, 27 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.
Vasárnap általában sok napsütésre van kilátás gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Szórványosan kialakulhat záporeső, zivatar. Helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 6 és 14, a csúcsérték 21 és 27 fok között valószínű.
Címlapkép forrása: Getty Images