A Honvédelmi Minisztérium (HM) MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a VIKI kijelölt vezérigazgatója, Deme László helyettes államtitkár tárgyalt a SAAB vállalatcsoport vezetőségével, és egyeztették a svéd konglomerátummal való közös munka konkrét lépéseit a kiterjesztett valóság (XR) technológiák területén „azonosított együttműködési pontok mentén”.

Hirdetés

A közleményben felidézik: a HM és a SAAB között márciusban aláírt megállapodás alapján mesterséges intelligenciát alkalmazó Kiválósági Központ jön létre.

A svéd fél részt vesz a többi közt a Magyar Légierő harcászati repülő képessége, illetve az azt „támogató üzemeltetési kapacitások virtuális kiképzési szükségleteinek fejlesztésében” is. Ehhez kapcsolódóan a magyar részről a VIKI által koordinált központban pilot projektként indul el a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásával támogatott karbantartási képzés.

Korábban írtuk