Könnygáz és gumilövedékek bevetésével rohamozta meg a rendőrség a kaliforniai UCLA palesztinpárti hallgatóit

2024. május 2. – 15:43

Könnygáz és gumilövedékek bevetésével rohamozta meg a rendőrség a kaliforniai UCLA palesztinpárti hallgatóit
Tiltakozó egyetemisták kart karba öltve néznek farkasszemet a rohamrendőrökkel Fotó: Etienne Laurent / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Rohamrendőrök hatoltak be csütörtökön, helyi idő szerint kora hajnalban a Los Angelesben található neves egyetem, a University of California (UCLA) területén található, a Gázában elkövetett izraeli atrocitások elleni tiltakozásul felállított hallgatói sátortáborba. Az egyetemi vezetés által behívott rendőrök könnygázt, gumilövedékeket és villanógránátokat is bevetettek a sorfalat álló, barikádokat emelő hallgatók ellen, és hamar megtisztították a területet. A rendőrök cikkünk megjelenése idején továbbra is farkasszemet néznek a kiszorított tüntetők egy részével, de a CNN helyszíni tudósítása szerint a feszültség mérséklődni látszik.

Az egyetem területén a Hamász elleni izraeli háborús erőfeszítések mellett kiálló tüntetők néztek farkasszemet az Izraelt a palesztinok elleni népirtással vádoló tüntetőkkel. A két csoport egymást vádolta atrocitásokkal: egy izraeli egyetemista videón mutatta be, ahogy nem engedik be az egyetem épületébe, az Izrael-párti aktivisták pedig több videófelvétel alapján is petárdákkal, könnygázzal és paprikaspray-vel támadták riválisaikat. Az egyetem vezetése a felelősök megnevezése, és az atrocitások súlyozása nélkül elítélte a „szörnyűséges erőszakot”, mely során 15 ember sérült meg. Az egyetem távoktatást rendelt el, és felfüggesztéssel fenyegette meg az egyetem területén felbukkanó hallgatókat.

Gene Block kancellár már kedden szabályellenesnek nyilvánította a palesztinpárti tábort, mondván, „az egyetem elismeri a békés tiltakozás jogát, de elítéli azt a fajta aktivizmust, mely a tudományos és oktatási küldetésünket akadályozza, és a közösség egyes tagjainak megfélemlítésére, zaklatására törekszik”.

Az UCLA kampuszán történtek újabb epizódját jelentik az Egyesült Államok egyetemein végigsöprő tiltakozáshullámnak, melyet az váltott ki, hogy a New Yorkban található – közel-keleti fakultásairól és proteszthagyományairól híres – Columbia Egyetem elnöke a palesztinpárti tüntetők „zaklató és megfélemlítő viselkedésére” hivatkozva ráhívta a rendőrséget a kampuszon sátortábort verő diáktüntetőkre, akik közül többet felfüggesztett. Azonban az egyetemi vezetés lépései csak olajat jelentettek a 2023. október 7-e óta változó intenzitással lángoló tűzre. A Columbia Egyetem diákjai épületeket kezdtek elfoglalni, és országszerte 30 egyetem csatlakozott az akcióhoz, a rendőri erők pedig összesen 1600 embert tartóztattak le.

Frissítés: Joe Biden szerint az erőszak törvénytelen, de nincs szükség a Nemzeti Gárda bevetésére

Joe Biden magyar idő szerint csütörtök este először nyilvánított véleményt a diáktüntetésekről. Az elnök különösen kényes helyzetben van, hiszen a gázai háború – és a morálisan minimum megkérdőjelezhető izraeli hadviselés feltétel nélküli amerikai támogatása – egyfelől pont az elnökválasztás előtt osztja meg a demokrata szavazótábort, másfelől pedig kreál egy újabb kultúrharcos frontot a republikánusok számára. Biden egy fehér házi sajtótájékoztatón riporteri kérdésre azt mondta, hogy a tiltakozó mozgalmak nem késztetik őt az USA közel-keleti politikájának átgondolására. Az elnök éles vonalat húzott a tüntetéshez való jog és a „káosz előidézése” között:

Had fogalmazzak világosan: Az erőszakos tiltakozást nem védi a törvény, a békés tiltakozást viszont nagyon is. (…) Vandalizmus, birtokháborítás, ablakok betörése, az egyetemek megbénítása – ez nem békés tüntetés, és törvénytelen.

Biden élesen elítélte a palesztinpárti tiltakozók egy kisebbségénél tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokat, emellett leszögezte, hogy semmilyen vallási és etnikai gyűlöletbeszéd vagy diszkrimináció nem elfogadható, legyen az antiszemitizmus, vagy iszlamofóbia. Az elnök szerint az események nem indokolják a Nemzeti Gárda (a tagállamok rendelkezésére álló katonai erő) bevetését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!